Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Stella Tarakson: Állati kávézó 1. (Herriot, a bátor kisegér)

2023/07/22. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

allati_kavezo_1.jpgTörténetünk egyik főhőse, a kilencéves Ellie – finoman szólva -  kezdetben nincs elragadtatva attól, hogy a kényelmes, megszokott otthonukból egy düledező, romos házba kell költözniük.

Az épületet Ellie anyukája, a bohém, macsakaimádó zongoratanárnő Susan az állatorvos nagyapjától örökölte. 

Ellie anyukája úgy dönt, hogy felújítja az épületet és megnyitja az Állati kávézóját, ahol az emberek mellett a macskák is szívesen látott vendégek (lévén, hogy Susan nyolc macska boldog tulajdonosa, így azt hiszem, teljesen érhető és kézenfekvő ez az ötlet).

Ellie nemcsak a költözésnek, illetve a felújítással járó felfordulásnak nem örül, hanem annak sem, hogy megérkezik az Anderson család, akik majd a kávézó feletti lakást fogják bérelni. Andersonék a fiúkkal, Blake-kel, illetve tündéri labradorukkal, Csokóval együtt érkeznek.

Ellie úgy gondolja, hogy nem igazán tud mit kezdeni egy fiúval, pláne egy olyannal, aki szemlátomást kutyabarát

De nem is tévedhetett volna nagyobbat, ugyanis Blake-kel együtt megtalálják Ellie dédnagyapjának ősöreg, tárcsázó telefonkészülékét, amely - lévén varázstelefon - lehetővé teszi, hogy megértsék az állatok beszédét. 

Így jut a két gyerek tudomására, hogy a házban lakó népes számú egérseregnek egy kicsit sem tetszik, hogy az emberek elfoglalják az otthonukat. 

Ellie-re és Blake-re vár a feladat, hogy valahogy megoldják ezt a dolgot anélkül, hogy felfednék titkukat: értik az állatok beszédét.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgVajon sikerül nekik? Meg tud majd nyitni a kávézó? Milyen titkot rejt még a ház?

Ha szeretnél választ kapni a kérdésekre, akkor feltétlen olvasd el ezt a vidám, kedves, kalandos történetet, amelyet reményeim szerint még több rész is fog majd követni.

Ajánlott korosztály 5-6 éves kortól minden állatbarátnak

KÉRDÉS: Melyik cica kergeti el Herriot-ot?

Szólj hozzá!

Jean-Claude Mourlevat: Putifár tanár úr visszavág

2023/07/18. - írta: KapuZs

putifar_1.jpgPutifár Róbert vézna és esetlen kisgyerek volt. Nem csoda hát, hogy az iskolában mindenki őt csúfolta; sosem ment haza kék-zöld foltok nélkül, és suli után a ruhája vagy szakadt vagy koszos volt, de általában mindkettő. Később a helyzet sokat változott, mivel 190 centi és 100 kiló fölé nőtte ki magát, így már senki nem mert belekötni, de a gyerekkori sérelmeit nem felejtette el.

Elhatározta, hogy tanár lesz, és akkor majd jól kiosztja a kis csirkefogókat. Csakhogy a diplomaosztó előtt közölték vele, hogy a pedagógusoknak tilos verni a gyerekeket (még egy fülcsavarás sem fér bele). Mit volt mit tenni, Putifár tanár úrnak várnia kellett egészen a nyugdíjig (pontosan 37 évig), hogy végre megbüntethesse azokat, akik elkövettek ellene valamilyen zsiványságot. De tanári pályafutása alatt is számtalan sérelmet kellett elszenvednie tanítványaitól, hiszen tudjuk mindannyian: a gyerekek kegyetlenek… Putifár tanár úr szorgalmasan jegyzetelt bosszúfüzetébe, hogy soha ne felejtse el: kit miért kell majd megbüntenie. Az egyre vaskosabb füzet bejegyzésiet csak anyukájával (úgyis, mint tettestársával!) osztotta meg. Aztán a nyugdíj első napján ezekből választott ki hármat (pontosabban négyet), és elkezdte tervezni a személyre szabott bosszút.

Biztos vagyok benne, hogy Te is gondolkodtál már valamilyen csínyen egyik tanárod ellen, de olyan gaz dolgok, amiket Putifár Róbert ellen elkövettek, Neked valószínűleg eszedbe se jutottak volna. Megalázták őt a tanfelügyelő előtt, amihez jól jött a tettesnek, hogy a tanár úr felnőtt korában sem tudta a szorzótáblát; egy egész éjszaka bujkálnia kellett az iskolában, ráadásul egy szál alsónadrágban; valamint beleköptek a levesébe akkor is, amikor meg akarta kérni élete nagy (és egyetlen) szerelmének kezét.

Láthatjátok, hogy a tanár úrnak igenis volt miért bosszút állnia. 88 éves (és addig ágyban fekvő, erőtlen és kedvtelen) anyukája nagy lelkesedéssel segített fiának abban, hogy mindenki a tettéhez méltó büntetést kapja, és ahogy egyre haladtak a jól megtervezett bosszú kivitelezésében, úgy vállalt fel egyre több részt anyukája.

Most csak annyit árulok el, hogy igencsak furfangos megoldásokat dolgoztak ki, és a megvalósításba se csúszott semmi hiba. Ha érdekel a történet, olvasd el Jean-Claude Mourlevat regényét, ami épp annyira sziporkázóan szellemes (ám néha kicsit szomorú is), mint Jakabak című könyve, amit már ajánlottunk Nektek: https://kuckokonyvtar.blog.hu/2023/07/08/jean-claude_mourlevat_jakabak

És – bár ezt mondanom sem kell - feltétlenül olvasd végig a könyvet, mert - ahogy az már a regényeknél lenni szokott – a lényeget az utolsó oldalakon találod.

Ajánlom 13 éves kortól mindenkinek, aki már törte a fejét valamilyen bosszúban, és azoknak, akik sosem követték el ezeket.

KÉRDÉS: Milyen autója van Putifár tanár úrnak?

 

Szólj hozzá!

Diana Soto: Kitka Bence Balatonalján

2023/07/12. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

kitka.jpgTörténetünk címszereplője, a tizenkét éves Bence úgy gondolja, hogy eddigi élete legunalmasabb tavaszi szünete elé néz.

Hiszen mit is lehetne csinálni tavasszal a Balatonon, pláne Balatonfűzfőn, megspékelve  az idegesítő nővérével, Rékával.

Ráadásul mindezt mobiltelefon nélkül kell „túlélnie”, ugyanis anyukája már az út elején - egy rosszul elsült iskolai ugratás miatt - elkobozza azt.

A fentiek tükrében valóban úgy tűnik, hogy minden adott, hogy ez a tavaszi vakáció bekerüljön a legpocsékabb és legunalmasabb szünetek történetébe, de nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat Bence. 

Megérkezésük után nem sokkal ugyanis megismerkedik egy helybéli fiúval, Mátéval, aki rábeszéli, hogy nézze meg vele a papája ütött-kopott ladikját. Bence nemcsak megnézi, hanem úgy gondolja, hogy ki is kéne próbálni ezt a csónakot, és rábeszéli Mátét, illetve Rékát, hogy vigyék el egy körre a „lélekvesztőt”. 

A kellemesnek induló kirándulás, azonban váratlan fordulatot vesz, amikor egy hatalmas örvény egyszerűen lehúzza őket a mélybe.

A három gyerek legnagyobb meglepetésére, a mélyben egy másik világba kerülnek, nevezetesen Balatonaljára, amelyet különös beszélő állatok, nem evilági teremtmények és tündérek népesítenek be. 

Rékának, Bencének és Máténak össze kell fogniuk, és minden eszükre, bátorságukra, ügyességükre, önfeláldozásukra és erejükre szükségük lesz, ha vissza szeretnének kerülni a fenti világba, ahová ők tartoznak. 

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgVajon sikerül nekik? Kísérd el őket ezen a hihetetlen kalandokkal tarkított és remekül illusztrált történeten  keresztül (amely a Bence a világ körül sorozat nyitókötete), és megtudod a választ.

Ajánljuk 12 éves kortól a Balaton és a csodák szerelmeseinek.

KÉRDÉS. Milyen állat elől bujkálnak a föld alatti üregekben Bencéék?

 

Szólj hozzá!

Kolozsi Angéla: Jenci néni és az okostelefonok

2023/07/09. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

Történetünk címszereplője Jenci néni; teljes nevén Kerekes Eugénia, aki 76 éves nyugdíjas, és legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy egyszer egészen közelről találkozik majd  napjaink egyik legnépszerűbb technikai vívmányával: az okostelefonnal.

jenci.jpgEzt az „egészen közelrőlt” nyugodtan lehet szó szerint venni. Ugyanis Jenci néni, aki kerekesszékével éppen a posta felé igyekszik apróhirdetést feladni régen nem látott unokahúga megkeresésére, összeütközik egy éppen a telefonját nyomogató, és ezzel egyidőben gördeszkázó kiskamasszal. 

Jenci néni teljes joggal felháborodik, és úgy dönt, hogy ezt az incidenst nem hagyja szó nélkül. Hazakíséri a figyelmetlen gördeszkást - nevezetesen Domost - annak családjához, hogy elmondja nekik, milyen veszélyes gördeszkázás közben kütyüzni, és hogy figyeljenek jobban a kedves szülők a gyermekükre. 

De az idős hölgyre senki sem figyel Domos családjából, ugyanis a família apraja-nagyja teljesen belemerül a laptopjába, számítógépébe vagy okostelefonjába, kinek mije van.

Így Jenci néni kénytelen saját kézbe venni a dolgot, és elkobozza Domos telefonját egy napra. 

Azonban nem várt fordulat következik be: az idős hölgyet ugyanis teljesen beszippantja az online világ, ráadásul nagyon úgy fest, hogy Domosék lakásából nemcsak a telefont hozta magával Jenci néni….., szóval jókora bonyodalom van itt kialakulóban. Csak győzzük kivárni a végét☺!

Igazi kaland, izgalom, és megható pillanatok egész sora zajlik majd mind a valós, mind az online világban.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgEbből az egyszerre könnyed, humoros, szívmelengető, ugyanakkor tanulságos könyvből nagyon sok dolgot megtudhatunk arról, hogy hogyan viselkedjünk az online térben, valamint az is, hogy mennyit, és legfőképpen mire használjuk a minket körülvevő kütyük egyre szélesedő tárházát.  Ne felejtsük - mint mindenben - ebben is a mérték a legfontosabb!

Ajánlott korosztály 9-10 éves kortól

KÉRDÉS: Mi a neve Jenci néni avatarjának?

 

Szólj hozzá!

Holden Rose: Tükörvándor

2023/07/07. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

tukor.jpgA Lapozz és parázz! sorozat egy újabb tagját olvashatjuk most. A színhely ismét - mint minden esetben - Farango városa, ahol az előző részekben a Lapátos Fickó, majd pedig egy gigantikus méretű Azonosított Repülő Tárgy okozott sok-sok bonyodalmat a városka lakóinak életében. 

Most pedig egy tükör lesz minden bajnak és problémának a forrása. Jól sejtitek, nem egy egyszerű hétköznapi tárgyról van szó.

De nézzük meg, mitől olyan különleges, sőt veszélyes ez a tükör…..

Történetünk főhőse, a tizenkét éves Frida Gabriella Hammond életének legkülönösebb kalandját éli át egy egyszerűnek és mindennaposnak tűnő múzeumlátogatásnak köszönhetően.

A lányt egyszerűen lenyűgözi a kiállítás, különösen egy csodálatos a tizenharmadik századi muránói tükör, amelynek közelében a Frida nyakában lévő amulett - melyet a sokat távollévő tengerészkapitány apjától kapott - egyszerre csak fényleni kezd. 

A lány a meglepődés és az ijedtség hatására nemes egyszerűséggel belesik a tükörbe, és legnagyobb meglepetésére szinte teljes épségben a múzeum padlóján találja magát, ahol az addig rettenetesen utálatosan viselkedő osztálytársnője kedvesen és aggódva áll felette. De nemcsak ez az osztálytársa, hanem sok más is megváltozott a városban, és - Frida legnagyobb döbbenetére és szomorúságára - a családjában is.

A lány kénytelen-kelletlen rádöbben, hogy egy párhuzamos univerzumba csöppent, és erről bizony az amulett meg a tükör összekapcsolódása tehet.

Mindent megtesz tehát, hogy visszatérjen az igazi életébe, ha kell még  a múzeumba is betör emiatt. Azonban a visszatérés - finoman szólva - nem a tervek szerint alakul, ugyanis Frida megint egy másik életbe kerül, amelyet önszántából biztos, hogy soha nem választott volna magának…

Szerencsére korántsem ez az utolsó állomás, őrült és izgalmas kaland veszi kezdetét sok-sok helyszínen, újabb és újabb életekben.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgKísérd el Fridát ezen a téren és időn egyaránt átívelő nem mindennapi kalandon, és segíts neki, hogy visszataláljon az igazi életébe.

Ajánlott korosztály 10-12 éves kortól mindenkinek, akik hisznek a párhuzamos univerzumokban, és a döntéseink, választásaink csodálatos erejében.

KÉRDÉS: A múzeum biztonsági őre szerint elől milyen eszközzel lehetne csak betörni?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása