Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Stefan Gemmel: Varázsgömb - Kezdődik a kaland

2023/08/22. - írta: KapuZs

varazsgomb.jpgAurelius Baumann professzornak a varázslat, a mágia és az okkult jelenségek a kutatási területe (rossznyelvek szerint az agyament  süketségek és a bárgyú nézetek professzora, aki agyrémeket kerget és a bolond fantáziáit kutatja). De bármi is legyen a kutatási területe, sajnos már csak múlt időben lehet beszélni a munkásságáról, ugyanis történetünk kezdetén a professzor az egyik titokzatos expedíciója során eltűnt, és ennek immár nyolc hosszú esztendeje.

Unokája, Alex nagyon szerette a nagypapáját, de már csak ködösen emlékszik rá, hiszen mindösszesen négy éves volt, amikor a professzornak nyoma veszett. 

Alex nagymamája a férje összes holmiját felviszi a padlásra, és megtiltja a gyerekeknek (Alexnek és a mostohatestvéreinek), hogy bárki is bemenjen és megnézze azokat.

A kíváncsi természetű unokának nem is kell ennél több, titokban feloson, és legnagyobb meglepetésére megtalálja nagyapja titkos könyvét, melyben a professzor lejegyezte azokat a mágikus élményeket, amelyeket volt szerencséje megtapasztalni.

A könyv segítségével Alex megtalálja a padláson az arany varázsgömböt, amely végeláthatatlan kalandok sorozatát indítja el.

A titokzatos gömb lakója ugyanis egy fiatal, mindössze 12 éves dzsinn (teljes nevén: Sahlarami Ben Ibdul Haram-Cham-Cham, barátainak csak Sahli😊), akit évszázadokkal ezelőtt zárt be oda csalárd módon egy gonosz varázsló: Argus. 

Sahli kiszabadításával mindketten komoly veszélybe kerülnek, hiszen a sötét lelkű mágus minden követ megmozgat, hogy a fiatal dzsinn a varázsgömb fogságába maradjon. Ráadásul kiderül, hogy Alex nagypapájának eltűnésének is köze van Argushoz, aki úgy érzi, hogy senki és semmi nem állhat gonosz tervének útjába….

Vajon sikerül Sahlinak és Alexnek megakadályozni Argus tervét, és megtalálni Aurelius professzort? Ha kíváncsi vagy a válaszra, akkor feltétlen kísérd el hőseinket ezen a nem mindennapi kalandon.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgIzgalom, varázslat, mágia és rengeteg humor található ebben a remekül illusztrált regényben, amelynek reményeim szerint még sok folytatása ígérkezik…..

Ajánlott korosztály 8-9 éves kortól mindenkinek, aki egy kicsit is hisz a varázslatban.

KÉRDÉS: Melyik nagyhatalmú varázslótársaság tagja Argus?

 

Szólj hozzá!

Bella Swift: A kiskutya, aki tündér akart lenni

2023/08/15. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

milli_8.jpgMilli, a kis mopsz, sokunk kedvence ismét visszatér, és ezúttal most tündér szeretne lenni. Hogy miért pont tündér?

Nos azért, mert közismerten ezek a varázslatos kis lények minden kívánságot tudnak teljesíteni. És most bizony igazán elkélne egy igazi tündér segítsége, ugyanis a városban lévő parkot - pénzügyi gondok miatt - nagyon úgy fest, hogy be fogják zárni.

Milli teljesen kétségbe esik, hogy kedvenc helyét ez a veszély fenyegeti, és a fejébe veszi, hogy ő bizony megmenti a helyzetet és keres egy tündért, aki teljesíti a kívánságát.

(Aki ismeri már ezt az imádnivaló mopszot, az pontosan tudja, hogy ha ő valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, ahogy azt az előző részekben is tette, legyen szó, akár rénszarvassá, unikornissá, vagy nyuszivá válásról😊)

Szerencsére nemcsak Millinek támad egy ilyen bomba „mentő ötlete”, hanem gazdáinak is, akik egy jótékonysági nyári vásárt szerveznek a park megmentéséért.

Ahogy azt már megszoktuk, lesz itt kalamajka, izgalom, nevetés, és egy kis TÜNDÉRI SZERENCSE is, de erről nem is árulok el többet.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgHa kíváncsi vagy arra, vajon sikerül-e megmenteni a parkot, illetve, hogy hogyan sikerül Milli tündérré válásáról szőtt álma, akkor feltétlen olvasd el ezt a kedves, szívmelengető, bájos történetet.

Ajánlott korosztály 6 éves kortól kutya és Milli rajongóknak

KÉRDÉS: Mit eszik Milli, amitől azt várja, hogy tündérré változtassa?

 

Szólj hozzá!

Marc-Uwe Kling: A nap, amikor Nagypapa tönkretette a vízforralót

2023/08/10. - írta: KapuZs

a_na_amikor.jpgItt a nyári szünet, és – mint mindig – Tifanira, Maxra és Lujzára Nagymama és Nagypapa jött vigyázni.

Minden ment volna a maga megszokott és – kissé – unalmas medrében, ha Nagymama nem kívánt volna meg egy teát. De Nagymama teát kért, és Nagypapa (mert vannak még úriemberek!) fel is tette a teavizet, pontosabban a vízforralót a tűzhelyre. Ti bizonyára nagyon jól tudjátok, hogy ezt nem így kellett volna, de Nagypapa idős, nem szokott hozzá a vízforralóhoz, amely ráadásul pontosan úgy néz ki, mint a régi teáskannájuk. És bár Nagypapa menti, ami menthető (ami nem sok, például a vízforralónak annyi!), de a hazaérkező anya és apa elől nem tudják eltitkolni a történteket, ugyanis olyan büdös és füstös lesz a lakás, hogy jó időre lakhatatlanná lehet nyilvánítani.

Persze az is kiderül, hogy nem Nagypapa az egyetlen „bűnös”, aki okozott már háztartási balesetet; a Nagymama egyszer tönkretette az internetet, anya a mosogatógépben akarta kimosni az előző vízforralót, apa pedig tejet próbált egyszer melegíteni benne (az azt megelőzőben), hogy csak néhány példát említsek. Ebbe a sorba a gyerekek is beállhatnak: ők is elkövették a maguk baklövéseit ☺. De mindezekért senki sem haragszik a másikra, hiszen tudják: mindenki hibázik, és később olyan jókat lehet majd kacagni ezeken.

Még szerencse, hogy – ahogy azt már említettem – nyár van, így a család apraja-nagyja kiköltözik kempingezni a kertbe. Már a sátorállítás is csoda jó móka, de hamarosan az is kiderül, hogy internet és okos kütyük nélkül is remekül lehet szórakozni. A kerti olimpia például az alábbi számokból áll: vízi-csata, foci, viking-sakk, kung-fu-pingpong és ház körüli futkosás – mindez természetesen sajátos, családi szabályok szerint. És még a szomszédról is kiderülhet, hogy egész jó fej ☺

Másnap, mikor visszamennek a házba, és folytatják megszokott (és kissé unalmas) tevékenységüket, Tifani már azt sajnálja, hogy Nagypapa nem teszi fel újra a vízforralót a tűzhelyre…

Olvassátok el ezt a kedves és vicces történetet, melyből az is kiderül, hogy a bűnösöket nem kell büntetni, de tanulni nagyon is érdemes a hibákból…

KÉRDÉS: Melyik sportágban verhetetlen Nagypapa?

Ajánlom 6 éves kortól mindenkinek, aki szeret nevetni, és maga is hibázott már.

Szólj hozzá!

Fodor Veronika: Tudálékos úr könyvesboltja

2023/08/04. - írta: KapuZs

tudalekos.jpgHa eddig úgy gondoltátok, hogy egy antikvárium rettentően unalmas hely, akkor nagyobbat nem is tévedhettetek volna. A Vén Professzorhoz címzett boltban ugyanis olykor morgok garázdálkodnak, de sétál és beszél a könyvespolc, és még a szék sem csak egy egyszerű szék.

Persze, hogy szívesen és gyakran tér be ide a szomszédban lakó kisfiú, Pongrác, aki nagyon szereti a könyveket, és minél többet meg akar tudni róluk. Ebben Tudálékos úr mellett nagy segítségére van a Könyvmanók és jótündérek című enciklopédia, amiben szerepelnek például a nyelvhuzigák, a szamárfülezők, valamint az aláhúzogatók, ám – szerencsére - helyet kaptak a notórius könyvmentők és a ráolvasók is. Utóbbiak a lapokon megbúvó titkos jeleket és bejegyzéseket, valamint a varázsigéket is képesek meglátni.

Miután Pongrác ennyire érdeklődő, Tudálékos úr úgy dönt, másnap bemutatja őt a szomszédos édességbolt, a Két daloló csacsi tulajdonosának, Ernesztina néninek, aki - nem mellesleg - könyvmentő. A két boltot és az utca többi házát egy földalatti alagútrendszer köti össze, ami persze arra is kiválóan alkalmas, hogy mindenféle izgalmas dolgot tároljon ott az ember, például mentett könyveket, amelyek közül némelyik igencsak VESZÉLYES (és harapós!). De a pince mélyén ott lapul Átok is, akinek teste azokból a könyvekből áll, amik soha senkit nem érdekeltek annyira, hogy elolvassák. Átoknak feltett szándéka, hogy az ő senkit sem érdeklő könyveire cserélje a világ legértékesebb és legtökéletesebb darabjait. Ehhez azonban meg kell szereznie azt a listát, amit Tudálékos úr állított ezekből össze. Pongrác, Ernesztina néni és Tudálékos úr összefognak, hogy megmentsék a pótolhatatlan köteteket.

Ennél többet nem árulok el, de a fentiekből már sejthetitek, hogy lesz itt izgalom és kaland bőven, és – ha jól gondolom, hogy Ti is a könyvmentők vagy éppen a ráolvasók táborához tartoztok – érdekelni fog ez a nem mindennapi történet.

Ajánlom 8 éves kortól mindenkinek, aki szereti a könyveket. (És remélem, jó sokan vagyunk így ezzel ☺)

KÉRDÉS: Milyen formájú kekszeket készül sütni Ernesztina néni?

 

Szólj hozzá!

Wéber Anikó: Anna Tükörképföldön

2023/07/27. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

weber.jpgTörténetünk címszereplője Anna csendes, visszahúzódó, álmodozó, jószívű és hatalmas képzelőerővel megáldott kislány. 

Imád nézelődni házuk ablakából, miközben képzelete segítségével tündérekkel népesíti be kertjüket. Egyik kedvenc időtöltése, ha apukájával a közeli parkban sétálhat iskola után, ahol meglesheti a madarakat, süniket, és beszélgethet a fákkal.  

Szép, nyugodt, harmonikus élete van Annának és két lánytestvérének a szüleikkel együtt, de sajnos, amikor édesapjuk elveszíti az állását, és azzal együtt a derűjét és vidámságát is, akkor a kislány úgy dönt, hogy bizony ő mindent megtesz azért, hogy az imádott apukája újra  a régi legyen.

Szerencséjére ebben segítsége is akad, ugyanis az utcában, ahol laknak, egy érdekes tükör- és képkeretező bolt nyílik. Az üzlet tulajdonosa, Ili Néni összebarátkozik Annával. Amikor a kislány kiönti neki a szívét, akkor Ili Néni elárulja neki, hogy van egy hely, ahová, ha ellátogat, akkor tud majd segíteni az apukájának. 

Ez a titokzatos hely nem más, mint Tükörképföld, amely szinte teljesen olyan, mint az igazi világunk, de azért egy kicsit más.

Anna nagyon eltökélt, és úgy dönt, hogy belevág ebbe a kalandba, ellátogat Tükörképföldre, ahol új barátokat is szerez,  nagyon sokat tanul a világról és saját magáról is, és  a végén minden jóra fordul.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgKísérd el Annát ezen a szívmelengető, kedves és - Horváth Ildinek köszönhetően - remekül illusztrált történeten keresztül, amelyből megtudhatjuk, hogy mindenkinek van különleges képessége, a varázslat pedig bennünk rejlik…

Ajánlott korosztály 8 éves kortól mindenkinek, aki hiszi, hogy Tükörképföld létezik☺

KÉRDÉS: Ki lesz az első barátja Annának Tükörképföldön?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása