Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Katherine Rundell: A Hudson kastély kincse

2023/07/02. - írta: KapuZs

hudson.jpgTörténetünk ifjú hősnője: Vita, ugyan felgyógyul az elmúlt évszázadok egyik legrettegettebb járványos betegségéből: a gyermekbénulásból, de a járás mindig is fájdalmas lesz a számára. Hogy valamelyest ellensúlyozni tudja ezt a testi fogyatékosságát, nagyapja megtanítja őt célba dobni, méghozzá nem is akárhogy!

A kislány okos és nagyon eltökélt, így aztán nem is csoda, hogy amikor édesanyjával együtt New Yorkba érkeznek, hogy visszaszerezzék a nagypapától csalással elvett régi családi birtokot, a Hudson kastélyt, mamája a joghoz, ő pedig az eszéhez és a szívéhez fordul. Mivel sok pénz forog kockán, ezért menő ügyvédre lesz szükségük, amit jelenleg nem tudnának megfizetni. Kieszel egy remek tervet arra, hogy egyetlen megmaradt vagyontárgyukat, egy smaragd nyakéket hogyan lehetne visszaszerezni a kastélyból, ahová immár csak fortéllyal lehet bejutni. Az ékszer árából Vita felfogadná a legjobb (és legdrágább!) ügyvédet, hogy az segítsen bebizonyítani: a ház az ő tulajdonuk.

De! A terv megvalósításához kell egy csapat! Nem telik bele sok idő, és Vita megismerkedik Silkkel, a kis zsebtolvajjal, aztán Arkagyijjal, a – leendő – állatidomárral és Samuellel, aki a cirkuszban majd repülni szeretne. Jónéhány kalandot együtt megélve a gyerekek között igazi barátság szövődik, és el is vállalják, hogy segítenek megszerezni (vagy visszalopni?) a nyakéket. És csak az egyik akadály, hogy a birtok egy mesterséges sziget közepén áll, mert – természetesen – ellenfeleik is akadnak; elsőként mindjárt az a csaló milliomos, aki megszerezte a kastélyt, aztán egy korrupt rendőrfőkapitány és Dillinger, a gengszter. (Ő valós történelmi személy volt, így olvashattok is róla.)

Hatalmas elszántság és kitartás kell ahhoz, hogy a lehetetlen tervet megvalósítsák, de – ahogy azt Vita hiszi és vallja: a lehetetlen nem jelenti, hogy nem lehetne megpróbálni.

Már a szereplők felsorolásából sejthetitek, nem akármilyen történet veszi kezdetét! A gyerekek minden tudásukat felhasználják; így lesz itt állatszelídítés, akrobatamutatvány szédítő magasságban, zárfeltörés és késdobálás, valamint rengeteg izgalom.

Ha van kedvetek (mert erre jó igazán az Internet☺), kövessétek a gyerekek útját New Yorkban! Nézzetek körül a New Yorki Közkönyvtárban, a Grand Central pályaudvaron, a Central Parkban és a Carnegie Hallban. Még a kastélyt is megtalálhatjátok, amiről a szerző ezt a helyszínt mintázta.

Én sem mondhatok mást erről a szédítően izgalmas kalandról, mint nagyapa: Micsoda történet! Milyen csodálatos, hihetetlen és elképesztő történet!

A kaland és izgalom mellett ez a könyv elsősorban a bátorságról, az akaraterőről, a szeretet és a barátság erejéről szól.

Ajánlom 9 éves kortól mindenkinek, akiben van eltökéltség, és nem ijed meg a saját árnyékától.

KÉRDÉS: Milyen eszközt rejt még Vita svájci bicskája?

Ha tetszett a könyv, olvasd el a szerző másik regényét is, amit már ajánlottunk nektek blogunkban: https://kuckokonyvtar.blog.hu/2021/12/30/katherine_rundell_sophie_es_a_tetojarok

 

Szólj hozzá!

Steffen Gumpert: Kapd el a tolvajt!

2023/06/28. - írta: KapuZs

kapd_el.jpgSzereted a rejtvényeket? Szívesen vennél részt nyomozásban? Most megteheted, ugyanis: 

  • rejtélyes gyémántlopás történik, aminek köze van egy mikulásöltözethez és egy mágikus dobozhoz…
  • a nagyközönség színe előtt ellopnak egy világhírű festményt méghozzá úgy, hogy az – látszólag – el sem mozdul a helyéről...
  • egy düledező házikóban, az Árnyas-hegység eldugott szegletében kincsestérkép vezet egy rég eltűnt aranyszobrocskához…
  • fényes nappal egy párizsi utcán ékszerekkel teli táskát csen el egy ügyes tolvaj…
  • tűzcsapon lévő különös jelek vezetnek elrabolt gyémántok nyomára…

A kincsek és a tettesek utáni hajszában nem leszel egyedül; együtt dolgozhatsz a Szimat csapat tagjaival, vagyis Szimat Szilárd nyugalmazott rendőrfelügyelővel és unokáival: Lilóval, aki megszállott sportrajongó és Tilóval, aki imádja a kacifántos ügyeket, meg persze Ubival, Liló gekkójával, aki valahogy mindig eltűnik a történetek végén… És ki ne hagyjam Szidónia nagyit, aki nélkül minden sokkal nehezebb lenne ☺.

Ebben a könyvben ténylegesen is együtt nyomozhatsz velük, ugyanis minden oldal végén meg kell fejtened a rejtvényt, ami segít elkapni a tettest (vagy tetteseket). De ne csüggedj el akkor sem, ha nem sikerül a megfejtés, ugyanis a következő oldalon megtalálod a választ. De ne legyél türelmetlen, mert egy kis odafigyeléssel és türelemmel, na meg ésszel (☺) magadtól is rá fogsz jönni a titkok nyitjára.

A szerző, Steffen Gumpert remek rajzokat készített a történetekhez, amiket érdemes alaposan szemügyre venni, hiszen bennük rejlik a rejtélyek kulcsa, de van itt még kódfejtés és labirintusjáték, na meg sok-sok móka és kacagás!

Noha a kiadó csak 9 éves kortól ajánlja a könyvet, bátran állítom, hogy fiatalabbak is megpróbálkozhatnak vele, még úgy is, ha az olvasásba anya (vagy a nagyi) kicsit be is segít…

KÉRDÉS: Bűnös-e Enyveskezű Elemér?

 

Szólj hozzá!

Ross Welford: Az 1000 éves fiú

2023/06/23. - írta: KapuZs

1000.jpgMindig. Örökké. Hányszor használjuk ezeket a szavakat, pedig mind jól tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, és nincs olyan, hogy mindig.

Hiszen az idő múlik, és ennek tükrében minden élőlény változik, öregszik. Vagy lehet, hogy ez mégsem teljesen igaz? Pontosabban nem mindenkire igaz? 

Történetünk főhőse, a tizenegy éves Alfie egy azon kevesek közül, akik a saját bőrükön tapasztalhatják, hogy mit is jelent a mindig és az örökké.

A fiú ugyanis egy a Holttalanok közül, akik - köszönhetően az életgyöngynek - nem öregszenek. Fontos megjegyezni, hogy nem halhatatlanok, hiszen betegségben, csatában, vagy balesetben ők is meghalhatnak. De az idő múlása nem fog rajtuk, mindig annyi idősek maradnak, ahány évesen magukhoz vették az elíxirt, egészen addig míg egy újabb életgyöngyöt fel nem használnak.

Alfie - finoman szólva meggondolatlanul és édesanyja tiltása ellenére - Kr. u 1014-ben veszi magához az életgyöngyöt, amikor 11 éves , és ennyi is marad még ezer év múlva is. Hogy ez áldás, vagy átok az döntse el mindenki saját maga, hiszen egyfelől csodás lehet ilyen hosszú időn keresztül élni; ott lenni Shakespeare színházi darabjainak a premierjén, majd pár száz év múlva dedikáltatni Charles Dickens-szel a könyveit, a saját szemünkkel látni letűnt korok csodálatos építményeit, megtanulni görögül, latinul. Ezeket Alfie mind átéli és megtapasztalja, de másfelől rettenetesen magányos, csak édesanyjára számíthat. Hiszen nem  járhat iskolába, valamint nem is barátkozhat igazán más gyerekekkel, mert egy idő után hatalmas lesz a lebukás veszélye, ugyanis előbb-utóbb szemet szúrhat az embereknek, hogy sem Alfie, sem az anyukája nem öregszik, és így gyakorta kénytelenek költözni is.

Azonban, minden egy csapásra megváltozik, amikor egy különös véletlennek köszönhetően Alfie megismerkedik két gyerekkel (Aiden-nel és Roxy-val), akik hisznek neki, és nemcsak, hogy hisznek, hanem  megpróbálják így együtt  megszerezni az utolsó életgyöngyöt, hogy Alfie is képes legyen felnőni.

Azonban nem ők az egyetlenek, akik meg akarják szerezni az utolsó elixírt tartalmazó gyöngyöt, kegyetlen versenyfutás indul az idővel. Vajon kié lesz az utolsó életgyöngy? Sikerül beteljesíteni Alfie nagy álmát?

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgHa kíváncsi vagy a válaszokra, akkor feltétlen olvasd el ezt az izgalmas, kalandokban bővelkedő, ugyanakkor elgondolkodtató és gyakorta megható regényt.

Ajánlott korosztály 10-12 éves kortól mindenkinek, akik úgy gondolják, hogy az élet halál nélkül csak pusztán létezés…..

KÉRDÉS: Milyen orvosi vizsgálattól retteg a legjobban Alfie?

 

Szólj hozzá!

Marianne Kaurin: Életem legjobb nyara

2023/06/21. - írta: Ildikó_2

Ina, a hatodikos norvég kislány nagyon egyedül érzi magát az osztályában. Nincs barátja, nem beszél senkivel. Immár egy éve tart ez az állapot, mióta a Köves Lakótelepre költözött az édesanyjával és új iskolába került. A Köves - vagy ahogy közszájon forog, a Csöves - nem éppen az elitnegyedben található. Aki itt lakik, eleve a társadalmi létra legalsó fokán találja magát… A jómódú, szép házakban élő osztálytársak kiközösítik azon gyerekeket, akiknek szülei nem teremtik meg azt az életszínvonalat, mint az övék. Mindenki csodás, külföldi, tengerparti nyaralást tervez, Ina szégyelli, hogy ő az egyetlen, aki nem tud nyaralni menni. Ezért a tanárnő kérdésére a tanév utolsó napján azt válaszolja, ő Délre megy nyaralni. kaurin_eletem_legjobb_nyara.jpg

Egy új osztálytárs mutatkozik be a csapatnak, aki velük kezdi majd szeptembertől a hetedik osztályt, Vilmer. Ő bizony nem kamuzik, őszintén elmondja: a Kövesen lakik és nem megy nyaralni. Azonnal elvágja magát az osztálytársak szemében, rögtön bekerül a lúzer kategóriába.

Ina bezárkózik a lakásába, nehogy valaki észrevegye. Néhány nap múlva azonban úgy alakul, hogy az új fiú kiszúrja és – mivel ő ugyanúgy unatkozik, mint Ina - addig dobálja az ablakát kaviccsal, míg a kislány nem reagál. Ettől kezdve együtt töltik a napokat. Vilmer megmutatja Inának titkos búvóhelyét, a régi házmesterlakást, ahol megismerik az egykor ott élt házmester, Anton szomorú szerelmi történetét. És a két gyerek megteremti a maguk „DÉL”-jét…

Ez a könyv 2021-ben elnyerte hazájában a legjobb ifjúsági regénynek járó díjat. Szívből ajánlom.

Kihívás Kérdés: Mihez hasonlította versében Anton a szerelmét?

Szólj hozzá!

Kiss Judit Ágnes: Cirka és Firka

2023/06/15. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

cirka.jpgFirka a fiatal, fekete, kajla fülű kiskutya boldogan éldegél szeretett Gazdijával. A kutyus élete nem mindig volt ilyen, vidám és boldog, hiszen születése után őt és testvérkéit anyjukkal egyetemben egyszerűen kitették az utcára, ahonnan egy menhelyre kerültek, de szerencsére onnan később mind szerető gazdára találtak. 

Firka szinte az első pillanattól kezdve tudta, hogy a Gazdi a számára az Igazi; köszönhetően a Gazdi türelmének, következetességének és kifogyhatatlan szeretetének a kutyus szinte már teljesen el is felejtette, hogy milyen megpróbáltatásokkal indult az ő kis élete. 

Firka imádja a sétákat, a játékot, minden együtt töltött percet, amit imádott Gazdijával tölthet, egészen addig, amíg meg nem jelenik Cirka, aki ebbe jó alaposan belepiszkít (néha szó szerint is bele-, pontosabban odapiszkít☺). Na, de egyáltalán kicsoda Cirka, és hogyan került bele ebbe az idilli képbe?

Úgy történt, hogy egyik este, amikor Firka és Gazdi hazafele tartottak az esti sétából, keserves, panaszos nyávogás ütötte meg a fülüket az egyik fa tetejéről.   Gazdi nem volt rest, és lehozta a fáról a nyervogó kismacskát. 

De ez csak a kezdet, a Gazdi ugyanis úgy döntött, hogy be is fogadja az árva, sovány, piszkos, bolhás cicát, akit Cirkának nevezett el.

Cirka jövetelének Firka - finoman szólva – nem örül. De miért is tenné? Hiszen ez az ágrólszakadt, pontosabban ágról szalajtott kismacska szörnyen neveletlen, felmászik az ágyra (amit a kutyusnak sosem szabad), befurakszik a Gazdi ölébe, folyton-folyvást össze-vissza karmol mindent, és mégsem haragszik rá a Gazdi, sőt még arra is képes, hogy kézből etesse finom gépsonkával a kis éhenkórászt. Firka úgy érzi mindennek van határa, még az ő hihetetlen türelmének és jólneveltségének is.

De nemcsak a kutyusnak fortyognak az indulatai, hanem Cirkának is, aki nem igazán szívleli ezt a folyton szimatoló, szuszogó, nagyfogú, szőrös böhönyét, vagyis Firkát.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgVajon össze tudnak szokni? Le tudja győzni a féltékenységét Firka? Meg fogják valaha érteni egymást?

Ha szeretnél választ kapni a fenti kérdésekre, akkor feltétlen olvasd el ez a kedves, szívmelengető és bájos illusztrációkkal teli történetet, amelyből nagyon sok dolgot megtudhatsz a cicákról, kutyákról és a felelős állattartásról.

Ajánlott korosztály: 7 éves kortól minden kutya és macskabarátnak egyaránt

KÉRDÉS: Honnan szerez a Gazdi este almot Cirkának?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása