Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Emily J. Taylor: Hotel Magnifique

2023/06/13. - írta: KapuZs

taylor.jpgÜdvözöllek Téged az Hotel Magnifique-ben (ejtsd: otel Manyifik), ebben a káprázatos szállodában, ahol suminaire-k, vagyis igazi varázslók gondoskodnak a szórakozásodról. Olyan látvány-, illat- és ízélményekkel gazdagodhatsz, amit soha, sehol másutt nem tapasztalhatsz meg. Ráadásul ez a szálló időről-időre helyet változtat, és így a világot is beutazhatod, még csak ki sem kell lépned a kapun, hogy Máshol találd magad. Ezt ígéri vendégeinek a hotel, ahová – természetesen – kisebb vagyonba kerül a bekerülés.

Azt azonban még el kell árulnom, hogy – bármennyit fizetnek is – a vendégek, a távozás után már nem fognak emlékezni az átélt élményekre; az alkalmazottak szerződésében viszont az áll, hogy az állásért cserébe vállalják emlékeik elvesztését. És nemcsak ők nem fognak emlékezni, de szeretteik és ismerőseik is el fognak feledkeznek róluk abban a pillanatban, amint aláírják a mágikus iratot egy különleges tintával.

A szállóban valamennyi suminaire egy-egy mágikus tárgy: artefact segítségével bűvöli el a vendégeket, vagy fegyelmezi az alkalmazottakat. Ahogy sejthetitek is, az a bizonyos tinta is egy artefact, amit a magiszter, Alastair használ. Keresi is ezeket a tárgyakat szerte a világban. Bárhol is járnak, begyűjti az ott találhatókat, mert – ahogyan állítja - a mágia a szállón belül nem veszélyes, és azzal, hogy összeszedi ezeket, az emberiség hasznára tesz.

Történetünk két fiatal hősnője: Jana és Zosa egyáltalán nem gazdag; ők éppen hogy dolgozni jelentkeznek ide, mivel nagyon szeretnének hazautazni, de jelenlegi munkájukkal aligha keresnének annyit, ami elég lenne az útra. Zosa, a fiatalabb gyönyörűen énekel, így azonnal felveszik vendégszórakoztatónak, de Janának kicsit nehezebb a dolga, ám némi bonyodalom után ő is felveheti a szobalányok egyenruháját. A két testvért azonban elszakítják egymástól, és Jana csak nagy nehézségek árán láthatja Zosát néhány pillanatra előadás közben. Ám miután az befejeződik, húga madárrá változik, és egy kalitkában viszik ki nap nap után a színpadról.

Jana megtapasztalja, hogy a szállodai munka korántsem olyan kellemes, mint azt ígérték, a legkisebb vétségért is büntetés jár, és a vécépucolás egyáltalán nem a legrosszabb! Egyre több sötét titkot derít ki, és egyre inkább menekülni szeretne innen. A lányra valamiért nem hat a szerződés varázsa, nem veszíti el az emlékeit, így a vágyakozást sem otthona iránt, de lehetetlennek tűnik, hogy húgával együtt elhagyhassa a hotelt, ami lassan kegyetlen börtönné válik számukra.

Szerencsére a suminaire-ek között néhány szövetségesre – mondhatnám, barátra – is talál: Belre, a kulcsmesterre, aki a szálló állandó „költözéséért” felel, és Béatrice-re, az ezermesterre. De talán a többiek között is akadnak olyanok, akik nem annyira ellenségesek, mint azt kezdetben gondolta… Hihetetlen és veszélyes kaland veszi kezdetét, amikor Jana elhatározza, hogy lerántja a leplet a titkokról, és beteljesíti a hazatérés iránti vágyát.

Vajon sikerül ennek az okos és bátor lánynak elérni a célját? Vajon a Magiszter tényleg a világot szeretné megóvni az artefactok ártó hatásától? És vajon Jana miért nem veszíti el emlékeit?

Gyere el Te is az Hotel Magnifique-be, utazd be a világot, tapasztald meg a varázslatot! De még ennél is többet kínál a szerző: egy rendkívül izgalmas és feszültséggel teli olvasmányélményt!

Ajánlom 15 éves kortól mindenkinek, aki nem fél a mágiától és szereti a borzongást

KÉRDÉS: Mi Alastair féltve őrzött titka?

 

Szólj hozzá!

Vay Viktória: Francba, francia!

2023/06/10. - írta: Ildikó_2

Eljátszottál már a gondolattal, milyen lenne eltölteni egy tanévet külföldön? Belecsöppeni egy teljesen idegen kultúrába, egy ismeretlen családba? Egy olyan országba, aminek a nyelvét nem érted?vay_viktoria_francba_francia.jpg

Főhősnőnkkel, Vikivel mindez megtörténik: abból a megfontolásból, hogy kiszakadjon a családi felügyelet alól és szerezzen némi önállóságot, a 17 éves lány úgy dönt, egy évet külföldön tölt. Választása cserediákként Franciaországra esik, holott egyáltalán nem beszél franciául. Néhány hónapos tanfolyamot követően a szeptemberi tanévkezdés már Saint-Brieuc-ben, egy nyugat-francia kisvárosban találja.

A háromgyermekes Lavalette család örömmel fogadja magához a magyar kislányt. Az első hónapok nem könnyűek: Viki egy szót sem ért abból, amit hadarnak neki; folyamatosan ismerkedni kell a francia gasztronómia rejtelmeivel és még a család cicáival, különösen Filóval is meg kell vívnia a maga harcát. Viki egész más közegben és helyszíneken éli az elkövetkező tíz hónapját, mint élete első 17 évét: a budapesti bulizós gimnazista egy 45 ezres kisvárosban találja magát, ahol számára minden ugyanolyan: egyforma stílusú házak, azonos mentalitású emberek. Kezdetben a hűvös, esős időjárást is nehezebben viseli. Szép lassan beilleszkedik a „családjába”, átlátja a viszonyokat, a jómód ellenére felmerülő problémákat. „Nővére”, Clara édesanyjával való kapcsolatában felismeri a hasonlóságokat saját édesanyjával való viszonyában. A család fiúgyermekével, Vincent-nal gyakorlatilag semmiféle kontaktot nem képes kialakítani, a 12 éves Pauline-t tartja a família eszének.

Az iskolába való beilleszkedés sem zökkenőmentes: a nyelvtudás hiánya miatt képtelen érdemi kommunikációra, de ez a diáktársakat nem zavarja. Legjobb barátnője az amerikai cserediák, Sophie lesz. A két otthonról elszakadt gyermek hamar megtalálja a közös hullámhosszt. Viki bármerre is vetődik, a felnőttek Magyarországról, politikáról kérdezgetik a kislányt.

Mély, őszinte kapcsolat alakul ki Viki és a szomszédnő, Marion között. Kiderül Viki számára, hogy tulajdonképpen Marionnál töltötte volna az évet, de súlyos egészségügyi problémája miatt nem vállalhatta mégsem, hogy cserediákot fogadjon be.

Idővel persze egyre több barát jelenik meg Viki körül; fiúk, lányok egyaránt. Ahogy telnek a hónapok, Viki szókincse bővül, nyelvtudása biztosabb lesz. Eljár bulizni, szórakozni és a srácok is legyeskednek körülötte…

Rohannak a hetek, a hónapok, már csak két hónap és indulni kell Budapestre. Vajon hogy éli meg Viki a búcsúzást és a hazatérést? Olvasd el és megtudod!

Kihívás Kérdés: Hol töltötte a család a karácsonyi szünetet?

Szólj hozzá!

Tonke Dragt: A hetedik út titka

2023/06/05. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

Egy holland kis falusi iskolában a hatodik osztályosok imádják hallgatni fiatal tanítójuk, Frank van der Kódor meséit, történeteit hajótörésről, veszélyes kalandokról, szellemjárta kastélyokról, illetve Rettenetes Jetikről.

dragt.jpgA történetekben természetesen mindig a tanító úr a főszereplő, no de nem az életben megszokott kissé esetlen, langaléta, gyámoltalan szemüveges Frank van der Kódor tanító urat képzeljük magunk elé, hanem a lángoló üstökű, bátor, merész, félelem és gáncsnélküli hőst: Vörös Frankot. 

Nem is csoda, hogy a gyerekek imádják ezeket a történeteket, és alig várják Vörös Frank újabb kalandjait.

Egy nap azonban a várva-várt mesélés helyett - az ihletből és a történetekből éppen kifogyó - tanító úr kurtán-furcsán kijelenti, hogy most nem mesél, mert vár, méghozzá egy nagyon fontos levélre, amelytől azt reméli, hogy egy újabb kaland kezdete lesz, amelyben Vörös Franknak ismét egy titokzatos és veszélyes megbízást kell teljesítenie.

Frank van der Kódor legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy fenti mondatai pontosan és szóról szóra valóra válnak, ugyanis este legnagyobb döbbenetére egy levél várja a küszöbön….

Ezzel kezdetét veszi életének legnagyobb kalandja, egy titokzatos, évszázadokra visszanyúló legenda nyomába ered, amely egy elrejtett kincsről szól.

A kaland során számos különös és titokzatos segítője akad, jó pár ellensége is, szóval néha nagyon nehéz eldönteni, hogy kiben bízhat és kiben nem.

Kísérd el Vörös Frankot a veszélyekkel teli úton, segíts megfejteni a talányokat, hallgass a prófécia szavára, és találd meg a kincset a titokzatos kastélyban.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgHa egy igazán nem mindennapi kalandja vágysz, akkor feltétlen olvasd el ezt az izgalmas, finom humorral átszőtt, és remekül (a szerző saját kezű fekete-fehér rajzaival) illusztrált regényt.

Ajánlott korosztály 12 éves kortól 120 éves korig mindenkinek, akik hisznek abban, hogy néha a legképtelenebb történetek valóra is válhatnak. 

KÉRDÉS: Ki támadja meg a tanító urat tévedésből?

 

Szólj hozzá!

Dietrich Grönemeyer: A kis medikus - A titokzatos ház - Szupersav

2023/05/29. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

a_kis_medikus.jpgTörténetünk főhősének, a tizenkét éves Nanonak nagy vágya, hogy majd orvos lehessen, de a legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy hamarosan valóban testközelből ismerkedhet meg az orvostudománnyal.

Mindezt dr. Heinz Xiangnak (vagyis Dr. X-nek) köszönheti, akivel akkor ismerkedik össze, amikor egy sportsérülést szenvedett osztálytársát elkíséri hozzá. 

A fiút annyira lenyűgözi, amit Dr. X rendelőjében lát (a röntgengép, az MR berendezés, valamint a hologramot irányító speciális adatkesztyű), hogy megkérdezi a híres orvostól, hogy visszajöhet-e majd hozzá látogatóba. A vizitre egy pár nap múlva sor kerül, de a doktor úr elfoglaltsága miatt az asszisztense, a zseniális feltaláló: Micro Minitec vezeti körbe a szuperül felszerelt laborban Nanot.

A fiút teljesen ámulatba ejti, hogy mennyi remek, az orvoslást segítő eszköz található Dr. X rendelőjében, illetve laborjában. Mind közül a legérdekesebb - a még kipróbálásra váró - turbósugárzó, amely arra lett kifejlesztve, hogy összezsugorítsa, majd akár újra megnagyobbítsa a tárgyakat. Nano véletlenül működésbe hozza a masinát, és így akarva-akaratlan részese lesz a kísérletnek: egy mini kapuszulába kerül, és miután azt lenyelik, onnan egyenesen Micro Minitec gyomrába jut.

Biztonsági öveket bekapcsolni, mert ez rázós egy utazás lesz!

Nanoval együtt megismerhetjük a mindent lebontó gyomorsavat, a zsákutcába torkolló vakbelet, a hasnyálmirigy funkcióját, és szinte eltévedhetünk a bélbolyhok sűrűjében.

Vajon sikerül Nanonak ép bőrrel megúszni ezt a nem mindennapi kalandot? De van itt egy még nagyobb kérdés: hogyan nyeri vissza a fiú az eredeti testmagasságát?annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpg

Ha kíváncsi vagy a válaszokra, akkor feltétlen olvasd el ezt az izgalmas, érdekes és finom humorral átszőtt könyvet, amely egyszerre mutatja be az emberi testet belülről, valamint az orvostudományt segítő eszközök széles tárházát. 

Ha tetszett Nano nem mindennapi utazása, akkor készülj a folytatásra….

KÉRDÉS: Milyen eszközök a kedvencei Dr. X-nek a kisebb beavatkozásoknál?

Ajánlott korosztály 10 éves kortól

 

Szólj hozzá!

Martin Muser – Tine Schulz: Tandem - Nyomozók két keréken – A fekete Raszputyin

2023/05/26. - írta: KapuZs

Jártatok már lóversenyen? Ha nem, itt az ideje, hogy ezt is kipróbáljátok – persze csak a könyvek lapjain.

martin.jpgA mostani futam abszolút favoritja Raszputyin, a fekete csődör. De a várakozásokkal ellentétben a gyönyörű mén nem sokkal a cél előtt hirtelen lelassul, majd meg is áll. Az állatorvos megállapítja, hogy ketaminnal kábították el, amit – vélhetőleg – egy sűrített levegős légpuskából lőttek ki. Raszputyin tulajdonosa a vereség miatt is kétségbe van esve, hát még akkor mennyire elkeseredik, amikor féltve őrzött lova szőrén-szálán eltűnik?!

Ki kábította el az állatot, és mi volt a célja ezzel? Hová lett a híres mén?

Nem mindennapi nyomozócsapat indul a tettes nyomába: Elisa Klapp, a – kissé gömbölyded – nyomozó, Anton Stuhl bűnügyi helyszínelő (aki, allergiás a lószőrre), és Mopsz, a nyomkereső kutya, aki fajtáját tekintve is mopsz. A három kolléga egy különleges járművel utazik: a német rendőrség egyetlen felturbózott tandemjével szélvészként száguldanak – ha kell. Egyelőre azonban a pálya melletti sövényben kutakodnak; és meg is találják az első nyomokat: egy 41-es tornacipő lenyomatát és egy kiszakadt skótkockás textildarabot. Elisa és Anton jól ismeri a lóversenyek és a lótenyésztés hátterét, valamint nem riadnak vissza egy kis fejtörőtől sem; Mopsz pedig szimatolásban éppoly verhetetlen, mint a híres Rex felügyelő, így valós bűnügyi technikákat alkalmazva hőseink eljutnak a rivális tenyésztőhöz. Vajon ő kábította el Raszputyint? Ki segített neki és miért?

Ha Ti is kedvelitek a krimiket, hőseinket követve részesei lehettek egy igazi nyomozásnak.

Ha úgy jár az esztek, mint egy valódi detektívé, akkor próbáljatok meg válaszolni a fejezetek végén feltett kérdésekre, és kiderül, mennyire lennétek sikeresek.

Szívesen ismerkedtek a helyszínelők munkájával és eszközeivel? Anton táskájából előkerülnek az általuk használt különleges műszerek, amiket valóban bevetnek a bűnözők ellen, és amiket így Te is megismerhetsz.  

Ha tetszett a könyv, olvasd el a szerzők másik kötetét is, amely A Vörös Kenguru címmel jelent meg, és amit már ajánlottunk is Nektek: https://kuckokonyvtar.blog.hu/2021/02/14/martin_muser_a_voros_kenguru

KÉRDÉS: Hol utazik Mopsz?

Ajánlott korosztály: 12 éves kortól

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása