Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Kollár Betti: Kosársuli

2022/12/30. - írta: Ildikó_2

Török Luca legnagyobb vágya teljesül, mikor felvételt nyer a Kosársuliba. Minden álma az, hogy egyszer majd a válogatottat erősítse. Évek óta ezért küzd, dolgozik, edz. Az általános iskolai kosárcsapatában meghatározó játékos volt, és egyedül nyert felvételt a főváros egyik legjobb kosárlabda tagozatos gimnáziumába. kollar_betii_kosarsuli_egyben.jpg

Luca izgatottan készül a gólyatáborba, hisz még nem ismeri leendő osztálytársait. A Keleti pályaudvaron találkozik a csapat, az osztályfőnök, Szekeres tanár úr szedi össze a srácokat. Már a vonatút során kezdik az ismerkedős játékokat, hogy egy kicsit összerázódjon a sok ismeretlen diák. Azonban a tábor nem úgy sikerül, ahogy ő szeretné: megsérül a bokája, haza kell mennie. Így néhány héttel később, mikor elkezdődik a tanév, kissé félénk, bátortalan. Úgy érzi, a sérülése miatt kimaradt sok mindenből, hiszen a táborban a többieknek lehetőségük volt ismerkedni egymással. Ráadásul igen hamar újra megsérül a bokája, kedvenc elfoglaltsága, az edzés így megint néhány hétig kimarad.

Azonban, hogy valami jó is történjen, egyre közelebb kerül padtársához, Konrádhoz. A srác megosztja vele titkát: lehetséges, hogy Amerikába utazik tanulni. Esztivel, Csengével is egyre inkább barátnőkké válnak. Egyedül Gergő nem is titkolt ellenszenvével nem tud mit kezdeni Luca. Klau rosszallását irányában megérti, hisz a gólyatábori sérülését követően a lány játszott az ő irányító posztján, azonban a töri órán mellé ültetett Gergő viselkedését nem tudja hova tenni.

Nagy örömére Konrád közli, hogy mégsem utazik el. Hamarosan elérkezik Luca életébe az első csók és az első randi: hivatalosan járni kezdenek a fiúval.

Kihívás Kérdés: Milyen bulit rendez Krisz?

Szólj hozzá!

Benedek Szabolcs: A fehér ruhás lány

2022/12/28. - írta: Ildikó_2

A szerző első kamaszoknak szóló regénye. benedek_szabolcs_a_feher_ruhas_lany_egyutt.jpg

A budapesti testvérpár, Laura és Bence egy régi pesti gangos házban élnek a szüleikkel. Időről időre egy különös, kissé elmosódó női alakra lesznek figyelmesek. A fiatal lány hosszú, fehér ruhát, kalapot visel és napernyőt hord magánál. A felnőttek persze nem akarják elhinni, hogy az ő lakásukban egy szellem él, aki valamiért ezen a világon ragadt. Leginkább barátnőjük nagymamája hisz nekik. Dóri és a családja felettük laknak. A család kis házi kedvencei Mazsola és Dió, a két tengerimalac, akiket időnként a srácok a parkba visznek le friss füvet legelészni.  A nagyi állítja, hogy ő is látott már a házban nem evilági alakot.

A két gyerek összebarátkozik a lakásukban időnként feltűnő ifjú hölggyel. Megtudják, hogy Flórának hívják. Mindig szomorúnak látják, és folyton az ablakon kémlel kifelé. Kiderül számukra, hogy Flóra vőlegénye, Mihály elutazott annak idején az olasz frontra és Flóra nem tud róla semmit. Sok mindent megtudnak a lánytól: az ő lakásukban lakott egy gazdag családnál, a gyermekek nevelőnőjeként. A társasház földszintjén lévő kínai üzlet anno kávéház volt, ide járt a munkaadója is, sokszor órákat töltve el egy-egy kávé mellett és beszélgetve másokkal. Azt is megtudják, leginkább konflissal és fiákerrel, na meg villamossal közlekedtek az emberek és a „Bajcsy”-t Vilmos császár útnak nevezték.

A két gyerek a parkban megismerkedik Danival - aki Dánielt, a nyusziját sétáltatja -, a történésszel, aki pontosan ezt a korszakot kutatja és erről ír könyvet: az I. világháború végéről, a forradalmak és a spanyolnátha időszakáról. Ügyesen ráveszik Danit, próbálja meg kideríteni, mi történhetett a házi kísértetük vőlegényével.

Kíváncsi vagy, mi lesz a kutatás eredménye? Mi történt Szarka Mihállyal? És persze Flórával? Érdekel, hogy éltek az emberek a 100 évvel ezelőtti Budapesten?

Fogd kézbe a könyvet, nem fogod megbánni!

Kihívás Kérdés: Melyik híres korabeli kávéházat nevezi meg konkrétan Flóra?

Szólj hozzá!

Hiltrud Baier: Vombat a hóban - Karácsonyi mese 24 fejezetben

2022/12/21. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

Köztudott, hogy a vombatok a napfényes, meleg Ausztráliában élnek, de akkor vajon hogyan kerül majd főhősünk bele a hóba? Megtudhatjátok, ha elolvassátok ezt a remek karácsonyi történetet, amelynek főhőse Vombi, a kölyökvombat, akinek már rettenetesen elege van a folyamatos hőségből, az állandó szikrázó napsütésből és az izzadásból.

vombat.jpgElhatározza, hogy ha törik, ha szakad, ő havat fog látni, meg rém-, vagy rénszarvast (ebben nem teljesen biztos, hogy pontosan hogyan is kell kimondani), no meg a Mikulást is természetesen☺

És, hogy miért vágyik erre ilyen hihetetlen izgalommal és lelkesedéssel? Nagyon egyszerű a válasz: a nagymamájától kapott egy Vendégségben a Mikulásnál című könyvet, amelyet szinte le sem tud tenni, folyton a havas tájról álmodozik. Az álmodozást azonban tett is követi és egy különösen meleg napon Vombi úgy dönt, hogy ő bizony felkeresi a Mikulást, így a nyakába veszi a világot.

Utazása során megismerkedik egy Finn nevű kacsacsőrű emlőssel, utazik - potyautasként - repülőgépen, találkozik egy a helsinki állatkertből elcsatangolt őzzel, egy fura, magának való lékvadásszal, és egy kedves borzmamával, valamint annak  huncut kölykeivel is.

Vajon sikerül Vombi nagy álma? Tud találkozni a Mikulással, és a rénszarvasokkal? Milyen kalandokat él át a fent említett útjába akadó barátokkal? 

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_3.jpgHa kíváncsi vagy a válaszokra, akkor feltétlen olvasd el ezt a kedves, vidám, kalandos és remekül illusztrált  történetet, amely tökéletes kikapcsolódást nyújt az adventi időszakra.

Ajánlott korosztály 5 éves kortól mindenkinek, aki hisz még a Mikulásban☺

KÉRDÉS: Hogyan „oldja meg” a vécézést Vombi a repülőn?

 

Szólj hozzá!

Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt

2022/12/17. - írta: KapuZs

(Készítsetek be a kuckótokba jó sok rágcsát és egy termoszba forró csokit, mert ezt a könyvet nem könnyű félbehagyni!!!)haig_2_1.jpg

Szomorú idők jártak Londonban az 1850-es évek közepén, és szomorú volt a sorsa Reményi Ameliának is. Utálta a szűk, sötét és koszos helyeket, mégis kéményseprőként kellett dolgoznia mióta édesanyja (aki előtte űzte ezt a mesterséget) megbetegedett. Miután egy évvel ezelőtt az ő csodákba vetett hite segítette Karácsony apót abban, hogy véghezvigye küldetését, az idén is megírta neki a levelét, melyben egy új kefe (olyan kéménysepréshez való), egy búgócsiga, és egy Charles Dickens regény mellett (sőt mindezek előtt!) azt kérte, hogy anyukája gyógyuljon meg. Ám édesanyja meghalt, és Ameliát Ádáz úr, a leginkább rettegett londoni dologház tulajdonosa magával vitte (vagyis inkább rángatta és cibálta!), és bezárta erre a borzalmas helyre.

Mindeközben Koboldfalván mindenki szorgalmasan és vidáman készítette és csomagolta az ajándékokat (azt ugyebár mindenki tudja, hogy minden karácsony itt kezdődik☺); Karácsony apó pedig éppen arra készült, hogy elsőként Ameliát ajándékozza meg, ám hirtelen remegni kezdett a föld, alóla trollok bukkantak fel, és a koboldok házai sorra dőltek össze, közöttük a játékkészítő műhely; odaveszett a sok játék és tönkrement Karácsony apó szánja is. Csak a Képes Koboldhírek szerkesztőségének épülete maradt épen. És bár a trollok – köszönhetően Karácsony apó rábeszélőképességének - elmentek, nem volt mit tenni, abban az évben elmaradt a karácsony.

Egy évvel később Koboldfalva újjáépült. Nem is lehetett volna másképp, hiszen koboldéknál szitokszónak számít a: képtelen, tehetetlen és a lehetetlen!. Beindult az ünnepi nagyüzem is; Karácsony apó újra elővette Amelia levelét, és már indult volna, de… De bizony a szánon a reménységjelző alig-alig pislákolt; márpedig ha nincs remény, akkor a rénszarvasok nem tudnak felszállni, és Karácsony apónak sem sikerülhet megállítania az időt, hogy legyen ideje kiosztani ajándékait a világ sok-sok gyermeke számára. Közben pedig Bohó, aki eddig rénszarvasügyi tudósító volt a Képes Koboldhíreknél, azt a megbízást kapja főszerkesztőjétől, hogy készítsen interjút a trollok félelmesztő uralkodójával: Urgulával.

És itt kezdődnek igazából a kalandok. Ám én nem mesélem tovább, de remélem, kellően felcsigáztam az érdeklődéseteket☺.

Persze sejthetitek, hogy nem végződhet rosszul a történet, ha olyan valós történelmi szereplők és mesefigurák állnak hőseink mellé, mint Anglia királynője: Viktória, férje Albert herceg, Charles Dickens, valamint Igazmondó Glimpi és Havasi Mária Etelka, a konyhásnéni, akinek serpenyőjénél és az azzal mért ütéseinél csak a szíve nagyobb. És kell még a sikerhez némi óhajtósóhajtás, egy kis varázslat és sok-sok REMÉNY.

Ajánlott korosztály: 6 éves kortól mindenkinek, akiben még él a remény

KÉRDÉS: Milyen vadonatúj (egyelőre még fel sem talált) eszközzel szerelték fel a koboldok Mikulás apó új szánját?

Elárulom Nektek, hogy rajongok a kalandos regényekért, de régen nem olvastam ennyire izgalmas és szívmelengető történetet. Biztos, hogy A lány, aki megmenti a karácsonyt olyan helyre kerül majd a könyvespolcomon, ahol mindig megtalálom, ha szórakozásra vagy éppen reményre van szükségem.

Ha tetszett a könyv, ne hagyjátok ki Matt Haig koboldfalvi sorozatának másik két darabját sem:

haig_2.jpghaig_1_1.jpghttps://kuckokonyvtar.blog.hu/2020/12/14/matt_haig_a_fiu_aki_karacsonynak_hivnak

https://kuckokonyvtar.blog.hu/2022/10/05/matt_haig_az_eger_akit_mikanak_hivnak

 

 

Szólj hozzá!

Dan Freedman: Kezdőrúgás

2022/12/13. - írta: Ildikó_2

Jamie, a focicsoda 1.

Mi más lehetne aktuálisabb most, a 2022-es futball-világbajnokság hajrájában, mint egy focis könyv!20221209_160928.jpg

A 13 éves angol srác, Jamie minden vágya bekerülni a sulija „A” csapatába.  Különösen volt iskolája ellen szeretné megmutatni, mire is képes. Azonban a tanév végi próbajátéka nem sikerül túl fényesen, csúfosan leszerepel, még egy tizenegyest is kihagy! Ráadásul édesanyja megkapja az iskola tanév végi értesítőjét, amitől nem lesz elragadtatva. Olyannyira nem, hogy megtiltja Jamie-nek, hogy a focival foglalkozzon, addig, míg meg nem írja a nyári szünetre feladott fogalmazást. Végül Jamie a nagyapja történetét írja le: hogy került kamaszként egy menő focicsapathoz, és hogyan vetett véget egy sérülés a karrierjének.

A nagypapa egy titkos könyvet ad az unokája kezébe: annak idején az edzője adta neki azzal a szándékkal, hogy ebből sajátítsa el a gyakorlatokat. Most Jamie-n a sor: a nyári 6 hetet edzéssel tölti, ha már a barátnője elutazott. A gyakorlások során felfigyelnek rá a felsőbb évesek és meghívják maguk közé.

Elérkezik a szeptember, az új tanév, az új bajnoki szezon. A srác nagy örömmel fedezi fel, hogy bekerült a kezdő 11-be, ráadásul korábbi iskolája ellen játsszanak! Régi ellenlábasa, Dillon azonban kilopja sporttáskájából a stoplis cipőjét. De Marsden, az edző kerít egy ócska, viseltes cipőt…

Szeretnéd tudni, mi lesz a meccs végeredménye? Rúg gólt Jamie? És tényleg Dillon tette el a focicipőt?

Megtudod, ha elolvasod az első részt!

Kihívás Kérdés: Hova utazik Jack a szünidőben?

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása