Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Molnár T. Eszter: Szafari az Ábránd-lakótelepen

2023/04/17. - írta: KapuZs

szafari.jpgAz Ábránd-lakótelep igencsak unalmas egy hely, ahol szinte sosem történik semmi érdekes. Itt él egyik főhősünk, Bali is, akit szemüvege és főként beszédhibája miatt az osztálytársai gyakorta cikiznek, sőt alkalomadtán  el is páholják.  

Egyik nap, amikor éppen hazafelé tart az iskolából a megszokott kerülő útján, a kiserdőn keresztül, egyszer csak hangokat hall a bokrok mögül. Mint kiderül, az állatok királya, Maki (aki egy gyűrűsfarkú, amúgy félmajom!), Zsiráf, a növényevők szakszervezetének vezetője és Tigris, a ragadozók szóvivője beszélgetnek és  keresnek valakit, aki tolmácsolhatná követeléseiket a Főtanácsosnak. De eddig egy ember sem értette, hogy mit is szeretnének mondani kivéve most Balit. De mégis milyen szóvivő lenne az, aki hadar, raccsol, selypít és olykor még dadog is?! Jól gondoljátok: totál alkalmatlan a feladatra. 

De miért is emelnének panaszt az állatok? Ez kiderül másnap, amikor a 4.b osztály környezetismeret órán kilátogat az Ábránd-lakótelepi szafariparkba. Bali, aki egyedül indul neki, hogy a feladatlapot kitöltse, döbbenten veszi észre, hogy valamennyi állat beszédét érti. Márpedig mindegyiknek van mit mondania! Nem győznek panaszkodni: kevés az ennivaló, szűkös a hely, és nincs egy zug, ahová elbújhatnának a látogatók elől. Mostanra már biztosan rájöttetek, hogy a kiserdőben rejtőzködő három állat innen szökött meg, hogy követeléseiket előadják a Főtanácsosnak. 

Nemcsak Bali veszi észre, hogy az itt élő állatok bizony nem érzik jól magukat, hanem Piri is, aki amúgy Bali osztálytársa, de eddig nemigen beszélgettek egymással, De most, a szafariparkban megosztják egymással tapasztalataikat. És láss csodát! Piri érti Balit (ugyan néha vissza kell kérdeznie…)!  Nos, ennél remekebb duót keresve sem találni; ha Bali érti az állatokat, Piri pedig Balit, akkor ugyebár meg is oldódik a tolmácsolás kérdése!!

A fiú magával viszi Pirit a kiserdőbe, ahol addigra Maki, Zsiráf és Tigris már túszokat is ejtettek két – őket kereső – ápolójuk személyében. Ám Szomor Barna és Viktória csak aggódtak Tigrisért és Zsiráfért, és amikor kiderül számukra, hogy azok mire is készülnek, nyomban felajánlják segítségüket. 

Már csak megfelelő álruhát kell találni Makinak, Zsiráfnak és Tigrisnek, és indulhat a küldetés! 

De gondolhatjátok, hogy ez nem is lesz olyan könnyű! Az álmos lakótelep hamarosan alaposan felpezsdül; ellepik a kíváncsiskodók és a katonák, akik altatólövedékkel vadásznak a (vad)állatokra. Lesz itt még további túszejtés, bujkálás és szökés, meg szóvivés a javából!

Ha tudni szeretnéd ennek a nem mindennapi kalandnak a végét, olvasd el Molnár T. Eszter: Szafari az Ábránd-lakótelepen című okos és vicces regényét, ami a Zseblámpás Könyvek sorozatban jelent meg, így nem kell reggelig várnod a megoldásra ☺!

KÉRDÉS: Ki bújtatja el az állatokat? 

Ajánlott korosztály: 7-10 éves korig

Szólj hozzá!

Bánki Éva: Petőfi-vírus

2023/04/12. - írta: Ildikó_2

Idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. és Budapest egyesítésének 150. évfordulóját. Ez az ifjúsági regény mindkét jeles évfordulónak emléket állít.szemlo-hegyi-barlang_37.jpg

A budai elit angol tagozatos általános iskola 6. osztályának tagjai egymás előtt is titkokat őriznek. A látszólag minden problémától mentes gyerekek közül többen is súlyos gondokkal küzdenek. Ráadásul az osztály tagja egy mozgássérült lány és egy autista fiú is. Ebbe a közösségbe csöppen be az új diák, Sanyi. Senki nem tudja, hogy került éppen hozzájuk, hiszen egyértelmű: a srác nem a második kerületi miliőből jött. Elmondása szerint Kárpátalján született és szülei csak egy híres névvel ajándékozhatták meg, így lett Petőfi Sándor. Senki nem közömbös az új fiú iránt: van, aki irigyli vagányságát, van, akit kissé idegesít, és van olyan gyermek, akinek Sanyi és az ő nézetei kissé kiborítóak, de olyan is akad, aki issza a fiú szavait. Mert Sanyi szerint Budapest alatt létezik egy föld alatti világ, ahol a régi forradalmárok élnek és a békéről, egyenlőségről, igazságosságról értekeznek.

A gyerekek megtudják a konyhásoktól, hogy a pincében létezik egy hasadék. Sanyi buzdítani kezdi a többieket, ne a Plitvicei-tavakhoz menjenek kirándulni, hanem ereszkedjenek le a hasadékon át, bizonyára felfedeznének egy új barlangot és bekerülnének a hírekbe. De egyik napról a másikra Sanyi elköltözik, senki sem tudja, hova. Így végül az osztály mégis a horvát nemzeti parkba megy kirándulni.

De elérkezik a szeptember. És Sanyi visszaköltözik Budapestre. Újból felmerül a barlangászás gondolata. Egy péntek délután az osztály elbújik az iskolában, hogy felfedezzék a felszín alatti világot…

A kirándulás során több, addig eltitkolt tény derül ki a gyerekekről; nem minden az, aminek látszik. Hanna megsérül, többen elszakadnak a csapattól.

Kíváncsi vagy, hogy menekülnek meg végül a gyerekek? Érdekel, milyen budapesti helyszínek kerülnek említésre a könyvben? Egyáltalán, mi az a Petőfi-vírus?

Olvasd el, minden kiderül!

Kihívás Kérdés: Hol találták meg az útépítő munkások Kristófot?

Szólj hozzá!

Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa

2023/04/06. - írta: Ildikó_2

Itt a trilógia befejező darabja!jennifer-lynn-barnes-az-orokseg-kulcsa-249500.jpg

A kiszabott egy év a végéhez közeledik; Averynek, a milliárdok várományosának már csak egészen rövid időt kell kibírni épen és egészségesen, hogy hozzájusson mesés örökségéhez. A négy Hawthorne fiú továbbra is támogatja a lányt és mindent elkövet, hogy ne történhessen semmi zűr, hiszen közeledik Avery 18. születésnapja.

Azonban betoppan kétségbeesve Eve, Toby lánya, a hírrel, hogy apját elrabolták. Grayson totál kiborul, mikor megpillantja Eve-t, aki szakasztott mása Emilynek. A fiatalok összefognak, hogy kiderítsék, ki és miért rabolta el az elhunyt Tobias örökbefogadott fiát. Ismét rejtvény vezet egy újabb rejtvényhez. Egyre több a titok; mikor úgy érzed, ezt már nem lehet fokozni, még egy csavarral bonyolódik a sztori. Vajon ki volt Toby vérszerinti apja? És a biológiai apának mi köze lehet az elrablásához?

Az agg milliárdos még a halála előtt egy összetett rejtvénysort állított össze az unokáinak és az örökösének. Miután megfejtik egy részét és két pendrive-ot összemásolnak, kiderül, ki lehet Toby elrablója és mit akar.

Természetesen nem árulom el, hiszen akkor lelőném a poént! Olvasd el a sorozat harmadik kötetét is! Az izgalmak hatványozódnak, a szerelmi szálak bonyolódnak, a rejtvények egyre kacifántosabbak. Bogozd ki Te magad!

Kihívás Kérdés: Kinek a festményét ugatja Tiramisu?

Az első kötetről írt posztot itt olvashatod.

A trilógia második kötetéről írt posztot itt éred el.

Szólj hozzá!

Bella Swift: A kiskutya, aki sztár akart lenni

2023/04/04. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

milli_7.jpgSokunk kedvence a bájos és rendkívül szeretetreméltó Milli kutyus ismét visszatér. Akik ismerik a kis mopsz előző kalandjait, azok jól tudják, hogy Milli már szeretett volna - a teljesség igénye nélkül - unikornis, rénszarvas, illetve nyuszi is lenni. Ebben a részben nem kisebb dolgot vesz a fejébe, mint azt, hogy sztár lesz. 

És, hogy miért pont sztár? Nos, többek között azért is, mert a Millit befogadó családnak van egy kedvenc tévéműsora, ahol olyan házi kedvenceket mutatnak be, akik valamilyen okból híresek.

A kis mopsz is imádja ezt a show-t és nagyon szeretné, ha ő is bekerülhetne ebbe a műsorba. 

Ugyanis szeretne valami különlegeset csinálni, mert úgy érzi, hogy a családban mindenki megtalálta a helyét (Anya kutyabarát kávézója a Puncs és Mancs egyre híresebb, Anna megkapja a főszerepet az iskolai színielőadásban, a Pán Péterben, és Finn is komolyan kezd azon gondolkodni, hogy mit is szeretne csinálni, ha majd felnőtt lesz), ő viszont úgy érzi, hogy semmi olyat nem csinált, ami miatt büszkék lehetnének rá; de úgy érzi, hogy mindez egy pillantás alatt megváltozna, ha bekerülhetne a család kedvenc televíziós adásába.

Milli  nem is gondolja, hogy legfőbb vágya hamarosan teljesülni fog és  egy véletlen videofelvételnek köszönhetően bekerül a hőn áhított tévéműsorba, ahol az ottani - nem mindennapi - szereplése miatt igazi hírességgé válik. De hamar rá kell jönnie, hogy a sztárélet sem fenékig tejfel….

És, ha nem lenne elég nyűg neki a sztársággal járó felhajtás, ráadásul még segítenie is kell a szörnyen lámpalázas Annának, hogy minden jól sikerüljön az előadáson. Na, ez aztán a kemény dió, feltűnés nélkül bejutni az iskolai előadásra, ráadásul a színpadra!

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgSzóval nem kis kihívásokkal kell megküzdenie a kis Millinek. Vajon sikerül neki? Ha kíváncsi vagy egy újabb szívmelengető, kedves és vidám kalandra, akkor feltétlen olvasd el a könyvet, és a keresd az előzményeit is.

Ajánlott korosztály 6-7 éves kortól minden kutyaimádónak

KÉRDÉS: Melyik kutya kapja meg Nana szerepét a színdarabban?

 

Szólj hozzá!

Holden Rose: Azonosított repülő tárgy

2023/03/27. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

Ismét visszatérünk Farangoba, ahol a Lapozz és parázz! sorozat előző része is játszódott. Akkor a lapátos fickó (https://kuckokonyvtar.blog.hu/2023/02/27/holden_rose_a_lapatos_ficko) hozta a frászt jó pár helybéli lakosra, most pedig egy gigantikus űrhajó lesz sok-sok bonyodalom forrása. A hatalmas méretű jármű egyszer csak megjelent Liverpool felett (Farangotól nem messze), nem reagált a rádiójelekre, nem volt sem fény sem hangjelzése, csak ott lebegett, majd pár óra múlva mintha ott sem lett volna, eltűnt.

rose_1.jpgOnnantól kezdve viszont mindenki csak erről beszélt, az egész világ felbolydult.  Kivétel nélkül mindenkit az érdekelt,  kik voltak az űrhajón, miért jöttek, mit akarnak, békés-e a szándékuk, vagy ők voltak a felderítők?

Történetünk főhőse, a hatodikos, visszahúzódó, magának való Lester Hall legmerészebb álmában sem gondolta volna azt, hogy a fenti kérdésekre egyedül majd ő lesz az, aki képes lesz válaszokat adni. Osztálytársai és az iskola tanárai közül is sokan betegszenek meg, és miután visszatérnek, valahogy mások lesznek, mintha nem is ők lennének, mintha KICSERÉLTÉK volna őket. Sőt, nem is mintha, hanem pontosan ez történt. Még az ő családjában is előfordult, ugyanis az apukáját, a sziget közkedvelt gyerekorvosát is kicserélik az űrlények.

Lester az egyedüli, aki tudja, hogy az idegenek nem köztünk, hanem bennünk vannak, és hogy ez már egy igazi invázió…..De szinte senkiben sem bízhat, mert nem tudhatja, hogy igazi emberrel, vagy már egy űrlénnyel áll szemben.

Az idő vészesen fogy, egyre többen cserélődnek ki, és Lester az egyedüli, akire számíthat Farango, sőt azon túl az egész világ is.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_4.jpgIzgalmas fordulatok, bámulatos testcserék, menő űrjárgányok, remek technikai újítások jellemzik ezt a lendületes, kalandos, pörgős urban fantasyt. Szóval csak Lapozz és parázz!

Ajánlott korosztály 10-12 éves kortól mindenkinek, akik szeretnek eljátszani azzal a gondolattal, hogy a Földön kívül is lehet, hogy van élet…..

KÉRDÉS: Miután Lester először jár az űrhajón kinek a testében ébred majd?

 



Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása