Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Mancala logikai táblajáték

2020/04/21. - írta: KapuZs

készítette: Németh Tímea

Pár perc felüdülés, vagy egész estés bajnokságok - a mancala szórakoztató, képességfejlesztő társunk lehet a bezártságban. 


mancala_14.jpgA játék maga a képen látható táblából és kavicsokból áll.
Az egyik sor a miénk (a hat kis felénk eső vályú és a jobb oldali nagy gyűjtővályú), a másik sor a másik játékosé.

A cél, hogy a játék végére a mi gyűjtővályúnkban több kavics legyen, mint a másik játékos gyűjtővályújában.

Több módon játszható, mi a legismertebb játékszabályt szeretnénk megismertetni Veletek: 

A játék menete:
Kezdetben 4-4 kavics van minden kis vályúban.

Választunk egyet a kisebb vályúink közül és felmarkoljuk az összes benne található kavicsot, majd az óra járásával ellenkező irányban sorban minden vályúba teszünk egyet-egyet (a saját kis vályúinkba is, a gyűjtővályúnkba is és az ellenfél kis vályúiba is). Az egyetlen ahova nem teszünk, az az ellenfél gyűjtővályúja.

Utána a másik játékos következik hasonlóképp.
Ez tart egész addig amíg valamelyik oldalon a kis vályúkból el nem fogynak a kavicsok.
Amitől igazán érdekes a játék, azok a további szabályok:
1. Még egyszer jövünk: ha a körben az utolsó kavicsunk épp a gyűjtővályúnkba érkezik, akkor újra mi jövünk - akár többször is, ha mindig  épp a gyűjtővályúnkba érkezik az utolsó.
2. Zsákmányolás: ha  a körben az utolsó kavicsunk egy üres kis vályúnkba érkezik akkor - ha van a szembeni kis vályúban kavics - az mind a mi gyűjtővályúnkba kerül (a saját kavicsunkkal együtt). Fontos, hogy ez csak akkor működik, ha a saját oldalunkon érkezünk üres kis vályúba.
3. A játék végén akinek maradtak kavicsai a kis vályúkban azok is mind az ő gyűjtővályújába kerülnek. 

 Itt rögtön ki is próbálhatjuk a játékot, úgy a legkönnyebb megérteni:
https://mancala.playdrift.com/index.html 
(kattintsunk a 'single player'-re, választhatunk könnyű, médium vagy nehéz beállítást, és a 'local players'-t választva egymás ellen is játszhatunk, 'play'-re kattintva indul a játék)

Itt olvashatunk pl. a történetéről, hogy hogyan fejleszti a gondolkodásunkat és még sok mást:
https://meszaros-mihaly.hu/egy-osi-tablajatek-mancala/  

Hamarosan bemutatjuk azt is, hogyan tudunk házilag mancala táblát készíteni.  

 

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása