Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Jan Andersen: Dusty

2021/02/20. - írta: Ildikó_2

Egy életre szóló barátság

dusty.jpgMeglepődve és izgatottan olvastam ezt a regényt, nem pont azt kaptam, amit vártam. Egy kedves, vidám, laza állattörténetet kívántam olvasni, ehelyett egy ifjúsági lélektani drámát ajánlok most nektek. Sok szempontból elgondolkodtató és vitaindító a történet.

Bizonyára közületek többeknek van háziállata. És ha így van, nagyon remélem, felelős gazdik vagytok: tudjátok, mit jelent törődni egy érző lénnyel, gondoskodni róla, szeretetben nevelni, gondozni.

És most képzeljétek el könyvünk főhősét Dustyt, a szegény kutyát, akitől gazdái – akik addig sem bántak jól szerencsétlen állattal - egyszerűen megváltak: beadták egy menhelyre. Persze az ő szemszögükből nézve jogosan, hiszen úgy tudták, kutyájuk egy szörnyű tettet hajtott végre, melynek következtében elvesztették legkisebb gyermeküket. Fájdalmukban megváltak az állattól és a lakhelyüktől is.

Néhány évvel később, történetünk kezdetén egy új család költözik az elhagyott házba. Paul, a család nagyobb gyermeke, biciklizés közben összetűzésbe kerül egy helyi kamaszokból álló bandával, akik különböző stiklikkel, erőszakkal szereznek pénzt és értéktárgyakat. Egyszer csak Paul védelmére kel egy ismeretlen eb: a négylábú láttán a bandatagok rémülten menekülnek „a gyilkos dög” elől. Paul nem érti, miért nevezik így ezt a kedves, gazdátlan jószágot, hisz látszik, hogy a légynek sem tud ártani. Elhatározza, kideríti az igazságot. Egyre biztosabb abban, hogy a hontalan border collie vagy aussie a házukban korábban lakó családé volt. Na de hogy kerül akkor ide, hiszen menhelyre adták??border_collie.jpg

Új barátját Dustynak nevezi el. Minden vágya neki és a húgának is, hogy legyen egy kutyájuk, de a szülők hallani sem akarnak róla. Ezért Paul egyre több hazugságba keveredik. Az egyetlen felnőtt, aki szintén azon a véleményen van, hogy Dusty nem felelős a kislány haláláért, a szomszédasszony. A hajdani tanárnő biztos benne, sántít a történet, amit annak idején a kamaszbanda egyik tagja, Lucas előadott arról, hogy vesztette életét a kislány. Hiszen testnevelő tanárként tudja, Lucas nem tud úszni… (és most itt mellékesen megjegyezném: arról külön fejezetben lehetne értekezni, mekkora a felelőssége, hisz éveken át hallgatott…)

Egyre jobban sodródunk a feszültséggel teli végkifejlet felé: Karlotta, Paul kishúga lesz a megoldás szenvedő alanya…

Kíváncsi vagy rá, mi lesz a megoldás? Hogy alakul Dusty sorsa?

Szerintem órákat lehetne beszélgetni erről a könyvről: a diákok viselkedéséről, a helyi lakosok szerepéről, Lucas és Alex (két bandatag) jelleméről. A bűntudat súlyáról, az elhallgatás felelősségéről.

Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt izgalmas olvasmány.

Kihívás Kérdés: Hol játszódik a történet? 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása