Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Felix Salten: Bambi

2020/04/17. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

bambi_borito.jpgA regény 1923-as megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte. A könyv sikerét és elismertségét tovább növelte, hogy 1942-ben Walt Disney  világhírű rajzfilmet is készített belőle. 

A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mű középpontjában Bambi, az őz áll, akit végigkísérhetünk az első esetlen, suta botladozásaitól kezdve egészen addig míg az „Erdő Hercegévé” nem válik. A történetben Bambi segítségével megismerhetjük az erdei élet minden mozzanatát, sok érdekességet megtudhatunk az állatok viselkedéséről,  kiderül, mitől félnek, minek örülnek, milyen nehézségeik vannak, hogyan tudnak élni, túlélni.

Bambi története gyerekkorom egyik meghatározó olvasmánya volt, nagyon szerettem a belőle készült hangjátékot is, melyet számtalanszor hallgattam meg a testvéreimmel együtt hanglemezen(!). 

Ha szereted az állatokat,  az igazán életszerű történeteket, ha kíváncsi vagy a körülötted lévő élővilágra, ha szeretnéd jobban megismerni a természetet, akkor ez a Te könyved.

KÉRDÉS: Kivel verekszik meg legelőször életében Bambi?

A könyv az alábbi linken olvasható:

https://mek.oszk.hu/17400/17441/17441.htm


A két részes hangjáték itt található:

https://www.youtube.com/watch?v=4PJJXNH9aQA

https://www.youtube.com/watch?v=L8gK0XEBXpo

A Disney-féle rajzfilm  itt nézhető:

https://videa.hu/videok/film-animacio/bambi-iT06VdUsJRcqAVfc

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása