Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!

Mészöly Ágnes: A kazamaták rejtélye

2025/05/09. - írta: KapuZs

meszoly_kazamatak.jpgPanni különleges képességekkel rendelkezik. Csakhogy előző küldetése során elvesztette az erejét. Most, a szünet elején kissé elveszetten téblábol, pedig ismét nagy szükség lenne rá, hiszen - ha nem is a világot, de - Budapestet meg kellene menteni! Ugyanis egyre fogyatkoznak a Rablók, akik az elhunytak lelkét viszik át a nemlétbe, és kíséret nélkül az elveszett lelkek törni-zúzni kezdenek; támadnak mindent, ami üvegből van, hatalmas kirakatok és ablakok törnek be, valamint lámpák durrannak szét szerte a fővárosban.

Panni elindul, hogy (valahogy) visszaszerezze az erejét, eltűnik a többiek szeme elől, és nem reagál semmilyen üzenetre. Szerencsére még előző kalandjuk során barátainak is tudott átadni valamennyit a képességeiből. Dóra például látja a szerzeteket, a matekzseni Szasa halálbiztosan megmondja, hogy valaki hazudik-e vagy igazat mond, és HB is képes (alapszintű) telekinézisre. A baráti társaságban egyedül Rafinak nincsenek képességei; ő „csak” remekül rajzol (annyira, hogy fel is kéri egy amerikai stúdió új rajzfilmjük figuráinak elkészítésére).

A városban egyre jobban eluralkodik a pánik, a támadásoknak egyre több az áldozata, így egyre több a tomboló lélek is, és barátai elindulnak megkeresni Pannit és a Rablókat. Eközben a lányt foglyul ejti egy furcsa párocska: a csodaszép Éva és Ádám, aki maga is rendelkezik képességekkel. Mint kiderül, a Rablókat is ők fogták el és zárták hatalmas üvegpalackokba, hogy felhasználják erejüket. Közben Dóra, Szasa, Hb és Rafi is a „szerelmesek” nyomaira akad, és a kereséshez még rendőri segítséget kapnak Liza hadnagy személyében, aki maga is úgy néz ki, mint egy kamasz, de az esze és a szíve egy igazi rendőré.

A hőseink viszont padlóra kerülnek, amikor néhány másik emberrel együtt maga Rafi és HB édesanyja is kórházba kerül egy furcsa, lélek és tudat nélküli állapotban. Ha nem sikerül időben előkeríteni és a megfelelő helyre juttatni a Rablókat, akkor nem lehet őket megmenteni. De szerencsére nem csak magukra számíthatnak, mert a keresésbe néhány felnőtt (és egy majdnem-felnőtt) is bekapcsolódik. De hogy időben megtalálják-e a Rablókat, és helyreáll-e a „világ rendje”, azt már Nektek kell kiderítenetek, ám ehhez követnetek kell hőseinket a föld alá is…

Ha valódi izgalomra vágytok, és elfogadjátok, hogy létezik más is a mi világunkon kívül, akkor ez a Ti könyvetek. (Panni első „világmegmentésének” történetét A kupolák rejtélye című könyvben olvashatjátok.)

Ajánlom 12-13 éves kor felett mindenkinek, aki elhiszi, hogy szuperhősök nemcsak a Marvel univerzumban léteznek

KÉRDÉS: Hogyan tölti fel erejét Szasa?

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kuckokonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3518855634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása