Az író portréja: 
Szerintem kevesen vannak ebben az országban, akik meghallván a dalt: „Fürge róka lábak, surranó kis árnyak…” ne tudnák, mely kisregényből készült rajzfilm szól a tévében. Ha Ti még nem ismeritek, gyorsan kérdezzétek meg Anyut vagy Aput, rögtön rávágja: ez a VUK! 
Generációk nőttek fel a kis rókának és családjának történetén. Sírtunk, mikor elvesztette szüleit és testvéreit; drukkoltunk, hogy borsot törjön a vadász orra alá; izgultunk, hogy legyen ideje kimenekülni a búzatáblából. A kis róka nagybátyja, Karak oldalán tanulja meg az életben maradáshoz nélkülözhetetlen ismereteket: a rejtőzködést, a vadászatot, a hangtalan mozgást. A rókák, a szabad élet hívei nem értik és megvetik a kutyákat, hiszen ők az embert szolgálják. Vuknak minden vágya, hogy kicselezze a baromfiudvart óvó ebeket és az őt családjától megfosztó Simabőrűt.
Kevés magyar író képes olyan gyönyörű szavakkal ábrázolni a vidéket, az ember és állat kapcsolatát, mint Fekete István. Ezért mindenképpen javaslom, olvasd el ezt az állattörténetet, mely először 1940-ben jelent meg egy gyűjteményes kötet részeként: http://www.literart.org.ro/files/vuk.pdf
Kihívás Kérdés:
Fekete István írásában kit szabadít ki Vuk és Karak a Simabőrű fogságából?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.