Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Vincent Thal: A Katlankapu rejtélye

2024/04/14. - írta: KapuZs

katlankapu.jpgHa már a címben is szerepel a „rejtély” szó, akkor biztosak lehettek abban, hogy amit a kezetekben tartotok, az egy krimi, méghozzá gyerekeknek. Pedig nem annak indul. De vágjunk is bele!

A családi hétvége két természetimádó szülővel csak egyfelé vezethet: fel a hegyekbe. Csibu, és bátyja, Bucsó csüggedten ballag apa és anya után, akiket lenyűgöznek a fák, a termések és általában minden, ami az útjukba kerül. A két gyerek viszont unaloműzésként inkább barkochbázik a hosszú kaptatón. Mikor végre elérnek a turistaházhoz, annyira fáradtak, hogy csak ledőlnek, is már alszanak is. Viszont a természet szava (☺) éjfél körül felébreszti Csibut, aki már nem is tud visszaaludni. Kiül a lépcsőre, és bámulja a csillagokat, amikből itt tényleg sokkal több van, mint a városban.

Aztán hirtelen megnyílik egy addig láthatatlan kapu a sziklafalban, és egy nagyon fura alak jön elő vödörrel, csákánnyal és egyéb szerszámokkal felszerelkezve. A lánynak a szája is tátva marad a furcsa szerzet láttán. Mint később kiderül, a szokatlanul nagyfejű, hosszú, vékony karú és lábú figura Gorlik, egy a bakarax sapiensek közül, akik Hegymélyváros lakói.

Gorlik a patakmederben rakosgatja a köveket, amikor kilép Lapidusz, a főmagiszter és toptitkára: Pattancsik, hogy ellenőrizze a munkálatot. Miután úgy gondolják, minden rendben, vissza is mennek a sziklafalban lévő kapun keresztül. Gorlik, az egyedüli, aki észrevette Csibut, éppen csak be tud mutatkozni a lánynak, amikor újabb alak tűnik fel a Katlankapuban, és kis barátunkkal akar valami nagyon fontos dologról beszélni, de Amaril még bele sem tud kezdeni a mondanivalójába, amikor holtan esik össze; hátából egy kés hegye áll ki. Gorlik kétségbeesetten hívja a kapust és az orvost, de csak annyit ér el, hogy azonnal őt gyanúsítják a gyilkossággal.

Csibu maradhatna éppen csöndben is, de őt nem abból a fából faragták, előlép a fák közül, és szemtanúként közli az addigra rendesen felszaporodott tömeggel, hogy kis barátja ártatlan.

Patulek, Hegymélyváros rendőrkapitánya nem tud mit kezdeni a helyzettel, és örömmel nevezi ki Csibut (aki minden krimit kiolvasott a könyvtárban) Hivatalosan Megbízott Kriminológiai Szaktanácsadónak. A lány el is kezdi a nyomozást, és olvasmányai alapján tudja, hogy a legfontosabb az indíték, vagyis azt kideríteni, miért ölték meg Amarilt. Szerelem és féltékenység. Üzlet és politika. Vajon melyik matt kellett meghalnia Amarilnak?

A gyilkos fegyver azonban eltűnik a színhelyről, és Csibu úgy véli: akinél megtalálja, az a tettes. A kés nyomában bejárja Hegymélyvárost, és megismerkedik lakóival.

Möszjő Poáró méltó utódja keresztülverekszi magát a hamis nyomokon, ál-bizonyítékokon, és életét kockáztatva igazságot szerez kis bakarax barátjának. De addig még hosszú a történet…

Ahogy az események kapcsán Ti is megismerkedtek Hegymélyváros társadalmával, úgy bepillantást nyertek a politikába is, ami ezúttal a sötét oldalát mutatja.

Ajánlom (már nem is annyira kezdő) krimikedvelőknek 9 éves kortól

KÉRDÉS: Mi árulja el a gyilkost?

 

Szólj hozzá!

Mechler Anna: Levedi lánca

2024/04/09. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

levedi.jpgA tizenhárom éves Levente legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy amikor kutyasétáltatás közben talál egy fehér, lapos kavicsot, micsoda kalandokba csöppen majd.

Jogos a kérdés: hogyan lehet ez a jelentéktelen kődarab egy varázslatos, misztikus és rejtélyekkel teli idő- és térbeli utazás kezdete?! 

De higgyétek el, lehet. Levente ugyanis aznap éjszaka, amikor hazaviszi a kavicsot, különös, a honfoglalás korában játszódó álmot lát, amelyben egy Levedi nevű sámánt a hatalomra éhes törzsfők árulással vádolnak, aki ezért megátkozza őket, mely szerint addig nem lesz béke, ameddig a nyaklánca újra nem egyesül.

Leventének ez visszatérő álma lesz, és amikor újabb kavicsot talál, akkor a különös álmok tovább folytatódnak. Szerencséjére nem ő az egyedüli, aki belekeveredik ebbe a nem mindennapi kalandba; Mira nevű osztálytársnője ugyanis szintén talál kavicsot, így ő is ismeri ezeket az álmokat. Rájuk vár a feladat, hogy megtalálják a lánc összes darabját.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_5.jpgKísérd el Leventét és Mirát ezen a rejtélyekkel, rejtvényekkel és misztikummal tarkított kalandos úton, amely során a magyar történelem érdekes eseményein túl, Budakeszi történetébe is bepillantást nyerhetsz.

Ajánlott korosztály 10-12 éves kortól mindenkinek, aki hisz abban, hogy a múlt nagymértékben meghatározza a jelenünket, és egyúttal a jövőnket is.

KÉRDÉS:: Hány darab kavicsból áll Levedi lánca?

Szólj hozzá!

Vibók Ildi: Hová tűntek a krillek?

2024/04/03. - írta: KapuZs

Ugye szerintetek is remek, ha a családban akad egy feltaláló, aki ráadásul kedvenc unokaöccsét is szívesen magával viszi a nagy kalandokra?!

vibok.jpgBerti bácsi, a nagybátyám ezúttal egész nyárra kölcsönvett. Mivel csak a halaimat (és a szüleimet) hagytam otthon, örömmel indultam neki, hogy kipróbáljam Berti legújabb találmányát: a Cápát, ezt a téridő-ugró járművet, ami mindössze 3 másodperc alatt elrepít a világ másik végére. Bár az idő gomb egyelőre nem működött, ezúttal elég volt a térgomb, hogy átruccanjunk a Déli-sarkra, ahová egy Scotty nevű illető sürgető kérésére indultunk.

Velünk tartott még Gáspi, a kaméleon is, míg Amélia, a Torony (kissé sértődött) Macskája és Béla, a papagáj otthon kutatott háttérinformációk után. Ők ketten névjegyeket készítettek az esetlegesen előforduló állatokról, amik nagy hasznunkra váltak az utazás során. Így tudtuk meg, hogy a segélykérést – valószínűleg – egy császárpingvin írta, de a landolásnál egy hosszúszárnyú bálna is segítségünkre volt, miután a jégmező, amin landolnunk kellett volna időközben elolvadt, így – majdnem – az óceán mélyére kerültünk. Mint kiderült, azért hívtak minket, mert nincs elég élelmük, ugyanis eltűntek a halak.

A problémát másnap alaposabban is ki akartuk vizsgálni, de – némi koordinációs gikszer miatt – ezúttal az Északi-sarkon kötöttünk ki.  Még szerencse, hogy rajtunk volt a Barátság-öv (ez szintén Berti bácsi találmánya, és „megszelídíti” a vadállatokat), így a fókák elpanaszolhatták, hogy nem tudnak hókunyhókat építeni, ahová elrejthetik kicsinyeiket a ragadozók elől. Az a mínusz 5-10 fok, amit mi már rettentő hidegnek érzünk, a sarkokon valóságos kánikula.

És az utunk itt még nem ért véget…

Ugye nem gondoltad volna, hogy a - felnőttek által sokat emlegetett - klímaváltozás ennyi gondot okozhat? Ugyanis ez még nem minden (mondhatnám: a jéghegy csúcsa), mert a kimerülő élelmiszertartalékokról is ez, na meg mi, emberek tehetünk.

És, hogy mik is azok a krillek? Elárulhatnám, de utána is nézhettek. Az internetes kutatás helyett (vagy mellett) viszont sokkal izgalmasabb, ha elolvassátok ezt a humoros, de tanulságos történetet, amiből – majdnem – minden kiderül ☺

Ha érdekel ez a nem mindennapi kalandos utazás, ha szeretnél Te is segíteni az állatokon, akkor ez a Te könyved.

Ajánlom 7 év felett mindenkinek, akinek fontos környezetünk védelme.

KÉRDÉS: Hogy szólítja Amélia hősünket?

 

Szólj hozzá!

Bella Swift: A kiskutya, aki méhecske akart lenni

2024/03/25. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

milli_meh.jpgItt a tavasz, zöldell a természet, nyílnak a csodálatos virágok, megjelennek a szorgosan dolgozó méhecskék. De nemcsak ők tűnnek fel újra a színen, hanem sokunk kedvence: Milli a tündéri kis mopsz is, aki most a változatosság kedvéért méhecske szeretne lenni.

És, hogy miért pont méh? Nos azért, mert Milli és a családja meglátogatnak egy farmot, ahol a kiskutya rájön, minden állatnak van valami haszna, különösen a méheknek, és ő úgy érzi, hogy ő semmi hasznosat vagy fontosat nem csinál.

Így nagyon örül annak, amikor a családja úgy dönt, hogy ők is megpróbálkoznak a méhészkedéssel, és vesznek egy kaptárnyi méhet. Milli úgy gondolja, hogyha nagyon alaposan tanulmányozza őket, akkor előbb utóbb ő is méhhé változhat😊

Ahogy azt már megszokhattuk, Millinél most sem minden alakul tervek szerint, és ha méhecskévé nem is sikerül teljesen válnia, csak rengeteg kalamajkába keverednie, de a vidám, kedves, kalandos történet végén minden jóra fordul, és kiderül, hogy Milli igenis nagyon hasznos, és  sokat tud segíteni kedvenc kis gazdájának, Annának, akinek egy fontos iskolai projektben lesz majd a nélkülözhetetlen társa és ötletgazdája.

A könyv olvasása közben rengeteg érdekes dolgot megtudhatunk a folyton sürgő-forgó méhek életéről, valamint megismerhetjük a dongók táncát is.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_5.jpgHa olvastad Milli eddigi kalandjait, akkor ezt se hagyd ki, de ha esetleg ez lenne az első, akkor okvetlen keresd a korábbiakat, hiszen Milli egyszeri és megismételhetetlen, akivel mindig történik valami😊

Ajánlott korosztály: 6 éves kortól minden kutya- és állatbarátnak.

KÉRDÉS: Mi a neve annak a dongónak, akivel Milli összebarátkozik?

 

Szólj hozzá!

Aaron Reynolds: Kipurcant kedvencek – Rex Dexter nyomoz

2024/03/21. - írta: KapuZs

Lesz itt minden: a Nagy Kaszás, átok és szellemállatok, erőszakos halál, valamint iskolai prezentáció és táncest. Szóval lehet, hogy egyetlen szót sem fogsz elhinni az egészből, de akkor is így történt.

kipurcant.jpgÚgy kezdődött, hogy Rex nagyon szeretett volna egy kutyát, méghozzá csokoládészínű labradort. De idáig csak egy halat kapott, ami a WC-ben végezte, mivel ott mindig van víz. Azzal már nem számolt boldog haltulajdonosunk, hogy a papája lehúzza a WC-t. Azóta is vágyik egy házi kedvencre. De talán most! Hiszen mindjárt itt a szülinapja.

El is érkezett a nagy nap és vele egy csomag, csakhogy ezúttal sem kutya volt benne, hanem egy csirke, ami ugyebár nem éppen egy átlagos házikedvenc, de mégiscsak állat, aminek felszerelésre volt szüksége. El is indult Rex legjobb barátjával, Darvish-sal és a csirkével a PetPlanetbe bevásárolni. Csakhogy ott szembe találták magukat a Nagy Kaszás Átka nevű réges-régi játékgéppel, amit persze feltétlenül ki kellett próbálni. Ám – ahogy az a játékgépekkel általában lenni szokott – Rex vesztett, és ezért a Nagy Kaszás megátkozta, mégpedig azzal, hogy látja a halott állatok szellemeit, és érti beszédüket. Ezt rögtön meg is tapasztalhatta, mert csirkéjét kilapította egy úthenger. Nem sokáig búslakodhatott miatta, mert hamarosan megszólította őt a csibe, akit ezentúl – közös megegyezéssel – Csibecsontnak neveztek. Rex a kádban keresett némi megnyugvást, de azt vette észre, hogy már itt sincs egyedül: egy füstölgő orrszarvú csatlakozott hozzá. Mint kiderült, a szumátrai orrszarvút (úgyis, mint Sült Krumpli) valaki kiengedte a helyi állatkertben lévő ketrecéből, és ezután érte őt utol a halál.

Kicsit fárasztó volt állandóan tolmácsolni Csibecsont – és a többiek - szavait Darvish-nak, aztán még készülni is kellett volna egy iskolai prezentációra, amit nem ártott alapos kutatómunkával előkészíteni. Ráadásul egyre szaporodtak körülötte a halott állatok szellemei ((nevezetesen: Tengeri Majom, a hegyi gorilla és a farkába harapó bikacápa, Földimogyoró, az indiai elefánt és Mei Mei, a pandamackó).

Mint azt valamennyien jól tudjuk, a szellemek azért vannak közöttünk, mert valamilyen rendezetlen dolguk van még ezen a világon. Nincs ez másképp az állatok szellemeivel sem, és rajtuk – lévén egyedül ő látta és értette őket – csak Rex segíthetett. A fiúk gyanúja a Cellamentes Elszigetelt Szálláshelyekért cégre terelődött, hiszen hatalmas bevételre tennének szert, ha az ő elképzeléseik szerint kellene átalakítani az Állatkertet. De az itt bekövetkezett erőszakos halálesetek természetesen a természetvédők felháborodását is kiváltották; kiváltképpen a PUPAE nevű újonnan alakult szervezet tiltakozott a leghangosabban.

Ennyi elfoglaltság mellett nem csoda, ha Rex nem az előadásával foglalkozott, az Elvarázsolt Táncestről, ahová elígérkezett, pedig teljesen meg is feledkezett, hiszen a legsürgetőbb, hogy segítsen az elpusztult állatoknak békére (és igazságra) lelni.

Ha Ti is szeretnétek egy házikedvencet, ha érdekel az állatvédelem, ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mennek a dolgok egy amerikai kisvárosban, és szerettek jókat nevetni, akkor ki ne hagyjátok Rex Dexter rendkívül szellemes (☺) történetét.

Ajánlom 9 éves kortól

KÉRDÉS: Mi a bevásárlóközpont neve?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása