Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!

Leiner Laura: Londonsztori

2025/10/20. - írta: Ildikó_2

Aliz, a huszonéves sminkes csaj, aki népszerű tévéprodukciókban dolgozik, úgy érzi, ennél boldogabb már nem is lehet: remek munkája van és egy szuper pasija, aki hamarosan megkéri a kezét! A mai napra várja a nagy kérdést. Izgatottan viszi haza éhező párjának a kedvenc fogásukat. Biztos benne, a finom ebéd közben fog letérdelni Bálint… london-1500224249h5j.jpg

Ennél nagyobb csalódás nem is érhetné, teljesen félreértett egy szitut és a barátja szakítani akar. Aliz a teljesen váratlan esemény hatására önmaga számára is váratlant lép: ő, aki retteg a repüléstől, felül az első Londonba tartó járatra, hogy nővére vállán sírja el bánatát.

A viharba került gépen a mellette ülő angol srác, Gavin és a reptéren vásárolt kis itókák tartják Alizban a lelket. A turbulenciát túlélve eljut Líviához, aki szintén szomorú, hiszen nem utazhatott el párjával a mexikói nyaralásra. Hogy jobb kedvre derítse mindkettőjüket, Livi kis városnéző túrákat talál ki húgának elfoglaltságként. De Aliz nem szeretné, hogy pesztrálja, ráveszi nővérét, utazzon Mexikóba, ő majd a kutyussal jól meglesz kettesben.

De ismét összetalálkozik a gépen megismert angol sráccal...

Kihívás Kérdés: Melyik épületbe látogat el Livi és Aliz?

Szólj hozzá!

Farkas Anett: Ne bánts!

2025/10/08. - írta: Ildikó_2

az iskolai zaklatás nem játék!

Az írónőtől már megszokott a fordulatos, jól megírt történet, a pergő cselekmény, az izgalmas sztoriszövés, a változatos karakterek. Igen ám, de most nem egy krimit/thrillert olvashatunk tőle, egy egészen más műfajban próbálta ki magát. Természetesen itt sem maradunk titkok, rejtélyek nélkül. Ezt a könyvet kötelező irodalomként adnám fel az iskolákban nem csak a gyerekeknek, de a pedagógusoknak, a szülőknek is! farkas_anett_ne_bants.jpg

Sajnos nagyon aktuális, nagyon mai témát feszeget Anett: az iskolai bántalmazás kérdéskörét boncolgatja.

Három évvel ezelőtt két srác a 14 éves Zorkát folyamatosan zaklatja az uszodában: állandóan beszólogatnak a kislánynak, heccelik, gúnyolják. Szerintük ez poén. Ez vicces. Ez szórakoztató. A szülők mindebből semmit sem vesznek észre, csak annyit, hogy Zorka iskolai eredményei romlanak, a lányuk szótlanabb, kedvetlenebb. A kislány szégyelli a helyzetet, nem mer beszélni róla, önmagában őrlődik. Míg egy nap – fizikai bántalmazást követően - túlcsordul az a bizonyos pohár: autóba ül, elindul, csak hogy kieressze a gőzt, a feszültséget, a szorongást. Sajnos a kaland a vonatsíneken végződik…

Most, három év elteltével néhány felnőtt összefog, hogy megvalósítsanak egy szabadulószobát, ahonnan hat középiskolás gyermeknek kell kijutni. Vannak köztük bántalmazók és bántalmazottak. De ahhoz, hogy megoldást találjanak, közösen kell rájönniük arra, miért is kerültek ők ide, illetve arra is, hogy egyikük sem jobb a másiknál, nincsenek főnökök és alárendeltek, és a bántalmazás nem lehet megoldás semmire.

Kihívás Kérdés: Ki Kriszti néni?

Szólj hozzá!

David Walliams: Űrsrác

2025/10/07. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

walliams_ursrac.jpgTörténetünk a 60-as évek Amerikájában játszódik, egy unalmas, poros kisvárosban. És hogy mennyire UNALMAS ez a hely, azt mi sem példázza jobban, mint a Helyi Hírharsona címlapjai, nevezetesen: A seriff megevett egy fánkot; A seriff megevett még egy fánkot; Idén is december 24-én lesz Szenteste; Valaki pukizott a büfében, a rendőrséget is bevonták…. Azt hiszem, ez a hely nyugodtan indulhatna a világ legunalmasabb városa versenyén (feltéve, ha lenne ilyen), de - és mindig van egy DE - minden egy csapásra, pontosabban egy csattanásra megváltozik, amikor itt landol egy UFO. 

De ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában. Jóllehet a városka nagyon unalmas, de a 60-as évek közel sem volt annyira, akkor zajlott ugyanis az űrverseny az Egyesült Államok és Szovjetunió között: a két nagyhatalom versengett, hogy melyikük küld előbb embert az űrbe, a Holdra, kinek jobb és hatékonyabb az űrrakétája. 

A fent már bemutatott városkában él a tizenkétéves Ruth, aki rajong a világűrért. Tegyük hozzá, ezen nincs mit csodálni, a földi élete ugyanis minden, csak nem irigylésre méltó. Az árva kislányt, gonosz, öreg nagynénje „neveli”, pontosabban inkább egyfajta cselédként tartja düledező, omladozó struccfarmján. A kislány egyetlen vigasza kiskutyája Jurij (igen, az első űrhajós: Jurij Gagarin után), és az, hogy esténként messzelátójával az eget kémlelheti. 

Az egyik ilyen estén látja meg azt, hogy valami fénylő, kissé már lángoló repülő csészealj csapódik be a farmhoz közeli szántóföldbe.

Ruth tudja, érzi, hogy ez lesz élete nagy kalandja, így Jurijjal a helyszínre siet, ahol megmenti a repülő tárgy utasát, aki nem más, mint Űrsrác, aki állítása szerint a messzi Galaxisokból jött. 

De sajnos nem mindenki olyan segítőkész, mint Ruth, Űrsrác megjelenése ugyanis teljesen új irányt adhat az űrversenynek, és mindenki a magáénak akarja. 

Vajon sikerül a kis csapatnak megmenekülni? Honnan jöhetett valójában Űrsrác? 

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_7.jpgHa szeretnél választ kapni a fenti kérdésekre, akkor feltétlen olvasd el ezt hihetetlenül izgalmas, vicces, remekül illusztrált kihagyhatatlan könyvet. David Walliams rajongóknak kötelező!

Ajánlott korosztály 10 éves kortól mindenkinek, akik szeretnek nevetni, hinni a csodákban, és a szemük sem rebben attól, ha egy kiskutya struccogol 😊.

KÉRDÉS: Milyen állat hátára pattan fel Ruth nagynénje, amikor üldözi Űrsrácékat?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása