Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Sara Pennypacker: Pax úton hazafelé

2023/10/17. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

pax_2.jpgSzámos olyan történet van, amelyet, amikor befejezünk, akkor úgy érezzük, hogy bárcsak ne lenne vége, mert még kíváncsiak vagyunk, hogy vajon mi lesz a szereplők további sorsa.

Számomra egy ilyen történet volt a Pax című regény is, ezért is örültem nagyon, amikor megjelent a folytatása.

Azok, akik még nem olvasták az első részt, kérem most hagyják is abba az ajánló olvasását, mert - mai divatos szóval élve - erősen spoileres lesz. (Az első rész ajánlója itt található: (https://kuckokonyvtar.blog.hu/2023/10/07/sara_pennypacker_pax)

Remélem, hogy elég figyelemkeltő volt az ajánló, sokan kedvet is kaptak/kapnak az elolvasásához. 

És most nézzük, vajon miről is szól a várva-várt folytatás. 

Ismét találkozhatunk az elválaszthatatlannak hitt párosunkkal: Peterrel és Pax nevű rókájával.

A háború immár véget ért sok fájdalmat és veszteséget okozva embernek, állatnak és a világnak egyaránt. Peter elhatározza, hogy beáll a Vízi Harcosok közé, akik azt a feladatok tűzték ki maguk elé, hogy a háború által okozott környezeti károkat helyreállítsák. 

Pax pedig nagyon boldog az előző részben megismert párjával: Borzassal és kicsinyeikkel. Ahogy az első részben, itt is az egyik fejezet Pax, a másik pedig Peter történetét meséli el felváltva. Megtudhatjuk, hogy Peter hogyan próbálja túlélni azt a sok fájdalmat, szenvedést és veszteséget, amelyet a háború okozott neki, és bepillanthatunk Pax mindennapjaiba is, aki immár vadon élő rókaként és családapaként próbál helytállni. 

Talán még ők maguk sem gondolják, hogy útjaik ismét keresztezni fogják egymást, amikor ugyanis Pax egyik kicsinye megbetegszik, a róka ahhoz az emberhez fordul segítségért, akit a világon a legjobban szeret. De Peter már nem az a kisfiú, aki volt, a háború nagyon megváltoztatta. Vajon segít? Újra egymásra találnak?

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_5.jpgHa kíváncsi vagy erre a csodálatosan szívmelengető és hihetetlenül életigenlő történetre, akkor feltétlen olvasd el.

Ajánlott korosztály 12 éves kortól 120 éves korig mindenkinek,  aki hisz a szeretet erejében.

KÉRDÉS: Hol olvassa el Peter azt a levelet, amit a nagyapja ad oda neki?

 

 

Szólj hozzá!

Kiss Judit Ágnes: A hófehér viharmadár

2023/10/12. - írta: KapuZs

kiss_judit.jpgHa Te is szeretnél háziállatot tartani, akkor biztosan megérted Pandara Piszkist, aki – bár még csak kislány – máris egy kalózhajó kormányosa. Sajnos, anyukája (Gurina Piszkis, a kalózkapitány) nem engedi sem kutyát, sem macskát hozni a fedélzetre, sőt még a patkányokat is kitiltja a hajójáról. (Ugyanis, ha eddig nem mondtam volna, Pandara, anyukája és az öccse, Felderen a Gyöngyhalász nevű hajóval rója a tengereket, és az óceán közepén nem olyan egyszerű egy háziállatról gondoskodni.)

Hiába próbálja meg Felderen felvidítani, a kislány egyre szomorúbb lesz, egészen addig, míg egy napon egy hófehér albatrosz száll le az árbocra. Látszik, hogy a madár beteg, és amikor lezuhan a fedélzetre az is kiderül, hogy eltört a szárnya.

Bár mindannyian szeretnék őt meggyógyítani, de ez nem is olyan könnyű, hiszen éles csőrével megsebesíthet bárkit, aki a közelébe merészkedik.

Vajon képesek lesznek Pandaráék megmenteni a madár életét? És ha meggyógyul, megtarthatja őt háziállatnak a kislány?

Nemcsak ezekre a kérdésekre kapsz választ, ha elolvasod a hófehér viharmadár történetét, hanem azt is megtudod, hogy nem lehet minden állatot fogságban tartani, ám ha biztosítod számukra a szabadságot, amire szükségük van, a szeretet vissza-visszahozza őket hozzád…

Szimonidész Hajnalka remek rajzai segítenek Neked is megélni a történetet.

Ezt a kötetet, ami a Most én olvasok! sorozat 2. szintjéhez tartozik, már Te is könnyen elolvashatod, ha nem riadsz vissza a nehezebb szavaktól.

Ajánlott 6 éves kortól

KÉRDÉS: Milyen nevet ad Pandara az albatrosznak?

 

 

Szólj hozzá!

Sara Pennypacker: Pax

2023/10/07. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

pax_1.jpgEgy csodás barátságról szól a történetünk, egy olyan elválaszthatatlannak hitt kapcsolatról, amely egy árván maradt róka és egy félárva fiú között szövődött, nevezetesen Pax és Peter között. 

Nem mindennapi kettősünket azonban egy nap komoly próba elé állítja az élet, ugyanis az egyre közelgő háború miatt el kell válniuk egymástól.

Peter apja bevonul a seregbe, és fiát, - hogy biztonságban tudja - elküldi a háromszáz mérföldre lakó nagypapához, de előtte még felszólítja, hogy engedje szabadon Paxot, amelyet Peter kénytelen-kelletlen könnyek között tesz meg.

Egyetlen napot tölt csak nagyapjánál, amikor rájön, hogy élete legnagyobb hibáját követte el, és elhatározza, hogy - ha törik, ha szakad - ő bizony visszamegy Paxért, az egyetlen barátjáért.

Miközben Peter elindul a rókájáért, Pax sem tétlenkedik, ugyanis ő is úgy dönt, hogy megkeresi a gazdáját, Petert, aki az egész világot jelenti a számára.

Az egyes fejezetek egymást váltva hol Peter, hol pedig Pax kalandjait mesélik el.

Mindkettőjük utazása egyben egyfajta belső utazás is, hiszen Peter - köszönhetően az útjába eső különös és a háborút sajnos nagyon jól ismerő asszonynak, Volának - nagyon sokat tud meg saját magáról és az őt körülvevő világról is. 

Ezzel Pax sincs másként, hiszen eddig az emberek között élt, és most pedig kint a természetben kell megállnia a helyét. Szerencséjére nem egyedül, hiszen Borzas, Deres és Cingár személyében más rókákat is megismerhet.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_5.jpgA finom érzékenységgel megírt, rendkívül olvasmányos, és kitűnően illusztrált történet egyszerre világít rá a háború borzalmaira, de ugyanakkor az élet szépségeire is.

Ez a regény a legszebb történetek egyike, amelyet valaha írtak barátságról, szeretetről, hűségről és az élet nagy igazságairól.

Ajánlott korosztály: 12 éves kortól MINDENKINEK

KÉRDÉS: Mi Peter és Pax kedvenc közös játéka?

 

Szólj hozzá!

Ali Novak: Életem a Walter fiúkkal

2023/10/03. - írta: Ildikó_2

Egy új Vörös Pöttyöst ajánlok figyelmetekbe!

A New Yorkban élő Jackie egy szörnyű autóbalesetben elveszti a családját. Mivel kiskorú, nem élhet egyedül. Édesanyja gyermekkori barátnője vállalja, hogy magához veszi a 16 éves kamaszlányt. 2000 km-t kell utaznia, hogy új családjával megismerkedjen, egészen Coloradóig repülnek Katherine-nel. A kislány a repülőn tudja meg a nőtől, hogy családja nem kevesebb, mint 14 főt számlál! És ráadásul ezen létszám igen nagy százaléka hímnemű. colorado.jpg

A fiúk nem túl lelkesen fogadják a „betolakodót”, aki még Édesanyjukat is kitúrja a műhelyéből. Hiszen a hatalmas házban már csak ott tudnak helyet kialakítani az új lakónak. A kiemelkedő anyagi helyzetben élő Jackie hirtelen egy tanyán találja magát az ország másik végében, a bentlakásos magániskola helyett a helyi állami gimibe jár, és kénytelen az életét 11 fiúval megosztani. Ráadásul a nagyobbak az igazán dögös pasi kategóriába tartoznak. A srácok mindegyike külön egyéniség. Szép lassan, ahogy telnek a hetek, mindegyikükkel talál valamilyen közös pontot a kislány, így némileg csitul a személye iránti közömbösség vagy egyenesen ellenségesség. A suliban is viszonylag hamar barátokra talál (na persze, ebben nem kis szerepet játszik az a tény, hogy a Walter fiúkkal él egy háztartásban!).

A mindig visszafogott, decens nagyvárosi lány élete fenekestül felfordul: bulikba jár, csínytevésekben vesz részt; de sosem felejti el célját, amiért mindig küzdött: vágyálma bekerülni a Princeton-ra. A tanulásra igyekszik rávenni Alexet is, akivel időközben járni kezd. Viszont szíve egyre inkább az igazán rosszfiú benyomását keltő szívrabló, Cole felé húz…

Kihívás Kérdés: Melyik testvér vonzódik a színjátszáshoz?

Szólj hozzá!

Ulrich Hub: Sánta kacsa, vak tyúk

2023/09/30. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

hub_1.jpg„Minden egy elhagyott baromfiudvarban kezdődik, hová még a nap se süt be soha. Itt éldegél egy sánta kacsa, kit soha senki nem látogat meg. Pedig van egy kis földimogyorótartaléka, amit szíves örömest megosztana valakivel. De ugyan ki tenné be a lábát önszántából egy ily zordonzord, kietlen, nyomorúságos helyre? Alkalmanként már eljátszott a gondolattal, hogy egy kicsit körbenéz odakint a nagyvilágban, de mindig közbejött valami. Mindenesetre azért, hogy némileg kondiban maradjon, a baromfiudvarban mindennap megtesz a mankójával egy teljes kört egyedül”

Így kezdődik történetünk, és vele együtt az egyik főszereplőnk, a sánta kacsa életre szóló nagy kalandja. De nem egyedül éli át mindezt, de nem ám, hiszen egyik nap, miközben a szokásos körét rója a baromfiudvarban belebotlik egy vak tyúkba, aki elmeséli neki, hogy van egy hely a világon, ahol mindenkinek teljesülhet a titkos kívánsága.

A mondás szerint vak tyúk is talál szemet, de esetünkben útitársat talál a sánta kacsa személyében, aki kénytelen-kelletlen beadja a derekát, és elkíséri a tyúkocskát, hogy megtalálja azt a helyet, ahol mindenki kívánsága teljesül. Jóllehet a tyúknak fogalma sincs, hogy merre van az a hely, de megnyugtatásul közli, hogy érezni fogja, hogyha majd odaérnek😊

A világon kevés olyan furcsa pár van, mint főhőseink, akiknek ráadásul a személyisége is teljesen eltérő, hiszen a vak tyúk saját bevallása szerint mindig napfényt áraszt, a sánta kacsa pedig olyan kiábrándító, mint egy felmosórongy😊

Hogy mi sül ki ennek a szokványosnak egyáltalán nem mondható duónak az utazásából? Azt megtudhatod, hogyha elolvasod ezt a humoros (az illusztráció is igazi telitalálat),  kalandokban bővelkedő, ugyanakkor elgondolkodtató történetet, amelyből megtudhatod, hogy mennyire fontos a szeretet, a kitartás, az őszinteség és az összetartás, valamint az, hogy a cél az útban rejlik. 

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_5.jpgHa tetszett a történet, akkor feltétlen olvasd el a szerző másik könyvét is, amely Az utolsó bárány címet viseli (https://kuckokonyvtar.blog.hu/2023/01/16/ulrich_hub_az_utolso_barany)

Ajánlott korosztály 6 éves kortól 100 éves korig

KÉRDÉS: Mi az a furcsa hang a böhömgigamega, kolosszális sötét erdőben, ahová a főhőseink kerülnek?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása