Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Pászti Amina: Glóbi kalandjai

2022/04/22. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

globi.jpg„Egy csillagos tavaszi éjszakán láttam meg Glóbit először. Éppen álomba merültem , amikor megjelent az ágyam mellett. Gömbölyű volt, és testét mindenhol zöldes foltok tarkították. Először pöttyös manónak véltem - ezen a gondolaton utólag jókat derültünk. Hatalmas, kerek szemével engem bámult, és félénken rám mosolygott”.

Így indul ez a nem mindennapi történet, és hogy miért mondom, hogy nem mindennapi? Nos azért, mert a kislány aki a fenti sorokat írja, annak a hihetetlen varázslatos élménynek lesz a részese, hogy találkozhat magával a Földdel - vagy, ahogy a barátai nevezik -, Glóbival, aki szomorúan meséli neki, hogy ez emberek egyre többet és többet ártanak neki a sok levegőszennyezéssel, erdőirtással, szemeteléssel. Már csak a gyerekben bízik, akik képesek arra, hogy olyannak lássák a világot, amilyen csodás lehetne….

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_2.jpgA történetből többek között megtudhatjátok, hová vezet a féktelen szemetelés, megismerhetitek a bátor hódokat, akik megmentik a patakot, valamint részesei lehetünk a Föld születésnapjának, amelyet április 22-én ünnepel. Tegyünk közösen érte, hogy még sok-sok boldog és egészséges születésnapja legyen csodálatos bolygónknak, a Földek.

KÉRDÉS: Hányadik születésnapját ünnepli Sámán Saa?

Ajánlott korosztály 5-6 éves kortól

Szólj hozzá!

Húsvéti juhtúrós-zöldséges pite

2022/04/16. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

husveti_pite_8.jpgEgy egyszerűen elkészíthető, finom, zöldséges pitét ajánlok figyelmetekbe, amelynek a tésztáját sem nyújtani, sem pihentetni nem kell, csak összekeverjük és kész. A benne lévő zöldséges-juhtúrós töltelék pedig egyszerűen nagyszerű….

Hozzávalók (az alábbi mennyiség egy 20*33 cm-es tepsihez elegendő)

  • 2 dl kukoricaliszt
  • 2 dl mandulaliszt
  • 2 dl zabliszt
  • 1,2 dl olívaolaj vagy felolvasztott kókuszzsír
  • 4 db tojás (ebből három a tésztához kell, egy pedig a töltelékbe kerül)
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kis doboz tejszín
  • 30 dkg juhtúró
  • 15-20 dkg sajt
  • 4-5 ek tejföl
  • 2-3 db kaliforniai paprika (még üdébbnek tűnik, ha többféle színű paprikát használunk)
  • 1 db póréhagyma
  • só, bors

 Elkészítés: 

husveti_pite_4.jpgElőször készítsük el a tölteléket, melyhez a felszeletelt zöldségeket egy serpenyőben olívaolajon süssük meg, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, majd tegyük félre egy kissé hűlni. Ezen idő alatt keverjük össze a juhtúrót a tejföllel, a reszelt sajttal, illetve a tojással, majd keverjük hozzá az elősütött zöldségeket.

És most jön a tészta. Ehhez vegyünk elő két edényt, és az egyikben a száraz, a másikban pedig a nedves hozzávalókat keverjük össze. Majd a száraz hozzávalókhoz apránként, folyamatos kevergetés mellett öntsük hozzá a nedves hozzávalókat. Sűrű tésztát fogunk kapni, melynek a felét belesimítjuk a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Utána tegyük rá a tölteléket, végül kanalazzuk rá a tészta másik felét, és kb 40-45 perc alatt süssük aranybarnára. (Ne feledjük a sütési idő, mindig sütőfüggő!)

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

husveti_pite_5.jpgEz a remek juhtúrós sütemény a húsvéti asztal elmaradhatatlan része lehet a sok édesség mellett. Apropó édesség! Ha szeretnéd megtudni, hogyan készül a csokitojás, akkor feltétlen olvasd el Elys Dolan: Nyuszi úr csokoládégyára című könyvét, amelyben nem mindennapi dolgoknak lehetsz szemtanúja

 

Szólj hozzá!

Borsa Brown: Bogi és Buksi kalandjai

2022/02/14. - írta: Ildikó_2

Egy barátság kezdete

A romantikus regényeiről ismert írónő ezúttal a gyermekeknek alkotott egy kedves történetet.

borsa_brown_2.jpgBogi egy faluszéli tanyán él a családjával, most kezdi az első osztályt. Sokféle állat él velük: malac, kacsa, tyúk, cica, kutyusok. A nyár legklasszabb pillanata volt számára, mikor ajándékba kapott egy kiskutyát, egy vizslakölyköt, ő lett a gazdája. A Buksi nevet választotta a kölyökkutyának.

Az első napon izgatottan készül Bogi az iskolába. Már útra kész, hogy édesanyja elvigye, de éppen mielőtt indulnának, beállít a postás, Péter bácsi. A két nagy kutya veszettül csahol, így Buksi is csatlakozik. Az anyuka és Bogi kimegy a kapuhoz beszélgetni a postással, és mi történik? Nyitva felejtik a kaput! A kis Buksi pedig úgy érzi, ez az igazi szabadság, kiszökni és a réten futkározni. Csakhogy eltéved a kis csavargó.

Bogi az iskolába indulás előtt szeretne elbúcsúzni a kiskutyától, de nem találja. Furcsállja a dolgot, hiszen Buksi mindig odaszalad, ha hívja. Nem érti, most miért nem. Hirtelen a kocsiban balsejtelem kezdi gyötörni: a kapu nyitva volt! Lehet, nem vették észre és kiszökött? Nagyon elkeseredik, sír, még játszani sincs kedve. Az édesanyját hibáztatja, amiért nem találja a kutyust.

Közben Buksi rájön, hogy egy bokornál elfelejtett jelölni, így eltévedt. Szegényke, már menne haza, de nem tudja, merre is menjen. Egyre kevésbé tetszik neki a nagy szabadság, szeretne már inkább az udvarban szaladgálni Csahossal és Kobolddal, na meg a többi állattal. Ahogy bánatosan bandukol az ismeretlen utcán, egyszer csak ismerős zajt hall, egy autó közeledik…

Szeretnéd tudni, ki vezeti a kocsit? Hazakerül-e a kis kalandor?

Olvassátok el a mesét!

Kihívás Kérdés: Hogy hívják a tanító nénit?

Szólj hozzá!

Csonka Rózsa: Rozka és Vadóc, no meg Kucor, a felfedezők

2022/01/31. - írta: Ildikó_2

csonka_rozsa_rozka_2.jpg

 

 

 

 

 

 

Ugye, emlékeztek még a kislányra, aki barátságot kötött egy vadmalaccal és bejárták a Dunakanyart? Sőt, még kompon is utaztak. 

A második részben ismét kirándulni megy a két barát. A zebegényi strandon jól érzik magukat, pancsolnak, hancúroznak, homokvárat építenek. Végül Rozka rajzolni kezd, de Vadóc elunja magát. Estére beszélnek meg egy találkozót, ahova ígér egy meglepetés vendéget is a malacka. A vacsorára magával viszi kisöccsét, akit Rozka Kucornak nevez el. Így már hármasban indulnak útnak, hogy felfedezzék a környéket, közben még térképet is rajzol Rozka. Különösen a dagonya ragadja meg a figyelmüket, na meg a barlangok. A másnapi kirándulás alkalmával még a Kéktúra útvonalába is bekapcsolódik a három csavargó, sőt, a börzsönyi krokodilok élőhelyeit is megszemlélik. Végül Rozka osztálytársával, Bercivel négyen kenuba pattannak, hogy a folyón csónakázva is felfedezzék a csodálatos Dunakanyart.

Kihívás Kérdés: Melyik piacon találkozik Rozka a malacokkal?

Szólj hozzá!

Szilveszteri Origami Rakéta

2021/12/31. - írta: Ildikó_2

Ugyan az időjárás most éppen nem azt mutatja, de az év utolsó napja van! 

A kisebbeknek ajánljuk petárdázás helyett a Szilveszteri Origami Rakéta elkészítését. A videó segítségével néhány perc alatt lesz egy rakétád!

Készítette: T.A.

Kellékek: 

- 15cm x 15cm papír

- szívószál 

Elkészítés menete: 

1.  A négyzetet téglalap alakban félbehajtjuk, majd megismételjük a másik oldallal is.

2. Megfordítjuk a kihajtott lapot és háromszög alakban mind a két irányban meghajtjuk.

3. Ezután háromszöget hajtogatunk. (lásd: videó)

4. A háromszög egyik csúcsát a középső vonalig behajtjuk, majd a keletkezett kisebb háromszöggel is ugyanígy járunk el.

5. A rakéta lábánál, hogy megálljon, az alsó kis csücsköt kifelé behajtjuk.

6. Ezt követően mind a négy oldallal megismételjük a 4. és 5. lépést.

7. A kis rakétának az alján keletkezett lyukba berakjuk a behajlított szívószál rövidebb végét és belefújunk.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása