Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Bessenyei Gábor: A Hang

2024/02/11. - írta: KapuZs

bessenyei_a_hang.jpgHugó rosszkedvűen érkezik a nyári szünetre nagymamájához. Négy éve nem járt már itt, és szülei most lepasszolták ide vidékre, miközben ők „rendezik a dolgokat egymás között”, de a fiú attól fél: válni készülnek.

Az öreg házban még wifi sincs, így – jobb híján – a fiú elindul, hogy újra felfedezze a padlást, ahová régen még nem mert egyedül felmenni. Itt megismerkedik Liljával, a kis szellemlánnyal, aki maga sem tudja, milyen régóta él már a házban a babájával, Johannával. Rajta kívül egyetlen társa akadt idáig: a bagoly, akit csak a kislány ért.

Hugó az első ijedtség után összebarátkozik Liljával, aki immár nemcsak az öregeket ijesztgetheti a faluban, hanem társasozhat és beszélgethet a fiúval, aki még olvasni is tanítgatja. Egyetlen dologról nem akar beszélni, arról, hogyan is halt meg. Pedig Hugó nagyon kíváncsi arra, mikor és hogyan élt a kislány, de legfőképp az érdekli: mi vagy ki okozta a halálát.

Ám mind a ketten érzik, hogy van még itt rajtuk kívül valaki a házban, és nemsokára meg is szólítja Hugót a Hang. A Hang ijesztő, de nem is csoda, hiszen a félelem hozta őt erre a vidékre, félelemből született, és addig nem is akar elmenni, míg a gyerekek ki nem találják: miért is költözött éppen ide. Hogy hatalmát bebizonyítsa, fekete nyálkát bocsájt ki magából, ami megfertőzi ételüket, és lassan az egész falut beborítja. Ártalmatlanná kellene tenni, el kellene űzni! De hogyan szállhatnak szembe magával a testetlen félelemmel?  

Sok kérdésükre választ kapnak a mindig mogorva öreg szomszédtól, Henrik bácsitól, aki kiapadhatatlan tárháza a régi történeteknek, hiedelmeknek és szokásoknak. Így tudják meg azt is, hogy egyedül Hugó tud segíteni, hogy Lilja végre békére leljen

Közben a Hang már Hugó nagymamáját is elváltoztatta, így csak Lilja (és Johanna baba), Henrik bácsi, valamint a bagoly lehet segítségére abban, hogy tőrbe csalja, és végérvényesen száműzze innen a Hangot. A küldetés veszélyes, de a félelemből bátorság születik.

Vérfagyasztó kalandok után már-már úgy tűnik, sikerül nekik elfogni és bezárni a Hangot, de akkor történik valami…

A régmúlt hiedelmei, meséi és mondái, szörnyek, tündérek, boszorkányok és vérfarkasok bukkannak fel történetünkben, és a megoldás sem lesz fájdalommentes.

Csak azoknak a 12 éven felülieknek ajánlom ezt a könyvet, akik tényleg nem ijednek meg a saját árnyékuktól, de ebben az esetben se lefekvés előtt olvassák, mert akkor búcsút inthetnek a pihentető álomnak…

KÉRDÉS: Kik készítették a „fénydobozt”?

Szólj hozzá!

Ileana és Maria Surducan: Nor vakációja

2024/02/08. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

nor_vakacioja_borito_1.jpgNorbert (vagyis becenevén Nor) már alig várja, hogy a nyári vakáció alatt kedvére videojátékozhasson. Csakhogy kedves szülei alaposan keresztülhúzzák a számítását, ugyanis, míg ők elutaznak négy hétre Tenerifére, addig Nort elküldik a nagyszülőkhöz vidékre. Sőt még a fiú játékkonzolát is elkobozzák, úgyhogy Nor joggal érezheti úgy, hogy fuccs a nyári szünetnek. 

Azonban azt tudni kell, hogy Nor nagypapája felhőpásztor, aki tudja irányítani a felhőket. Ez a vonás a családban apáról fiúra száll, most pedig Norra vár a feladat, hogy egy kis rakoncátlan felhőcsapaton gyakoroljon. Miközben az erdőben kóborol, megismerkedik Skaijal egy minden lében kanál lánnyal, aki a bogáncsok és a kórok őrzője, valamint Lacival, aki remekül bánik a csúzlival, és rendre használja is azt. Csodás kalandokat élnek így együtt hárman, találkoznak egy tündéri kis sárkánnyal is, akit Jumurdzsáknak neveznek el. De lesznek itt még mulatozó gombatündérek, egy elég harcias vizitündér és még számtalan csoda.

A történet végén a gyerekeknek minden ügyességükre és leleményességükre szükségük lesz, hogy visszaszerezzék a fényt, amelyet egy gonosz sárkány-óriás elrabol. Még szerencse, hogy csodás képességeiket és fantáziájukat közösen használva igazán ütőképes és legyőzhetetlen csapatot alkotnak.

Ha egy igazán izgalmas történetre vágysz, amelyben remekül ötvöződnek a jelen vívmányai és a múlt hagyományai, akkor ki ne hagyd ezt a remekül illusztrált, ötletes és igazán egyedi hangvételű képregényt.

Ajánlott korosztály 7-8 éves kortól

KÉRDÉS: Mivel tudja Nor irányítani a felhőket?

 

Szólj hozzá!

Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok

2024/01/31. - írta: Ildikó_2

egri_var.jpgSzereted az igazi kalandos történeteket? Ha igen, akkor fogd kézbe ezt a könyvet, nem fogsz csalódni!

A felvidéki srácot, Petit egyedül neveli édesanyja. A nyeszlett, gátlásos, könyveket szerető kamasz állandó zaklatások céltáblája. Több mint tíz éve nem látott keresztanyja elhívja a nyári szünetre Egerbe. Édesanyja eleinte nem akarja elengedni, de végül belemegy, hogy majdnem két hónapot távol töltsön a fia.

Kerékpárral barangol Peti az egri utcákon, kedvenc helye a Vár és a Gárdonyi-ház. A Várban összeismerkedik a „Kapitány Úr”-ral, aki lelkes csapatával a Végvári Vigasságokra készülődik. Na és persze „Dobó István” unokahúgával, aki szintén könyvmoly. Tünde megosztja a fiúval a híres városi legendát: létezik valahol egy elrejtett Gárdonyi-kézirat, az Egri csillagok egy alternatív változata. Állítólag egy idős antikvárius őrzi a titkot.

Nosza, a gyerekek lelkesen belevetik magukat a kincskeresésbe: eljutnak Gizi nénihez, Róbert Károly bácsi özvegyéhez, de ő nem tud semmiféle ismeretlen Gárdonyi műről, szerinte az egész csak egy kitaláció. A fiatalok elkísérik a nénit a temetőbe, Karcsi bácsi sírjához. És ezzel veszi kezdetét a nagy kaland…

Az elveszett regény utáni nyomozás közben megismerjük Eger nevezetességeit, ismert és kevésbé ismert épületeit, valamikori lakóit. Természetesen nem lesz hiány jó fiúkban és rossz fiúkban, izgalmakban, romantikában sem!

Kihívás Kérdés: Mi a Kapitány úr keresztneve?

Szólj hozzá!

Bosnyák Viktória – Dudás Győző: A sirály a király?

2024/01/28. - írta: KapuZs

bosnyak_siraly.jpgTalán sejtitek, hogy olykor-olykor a felnőttek is eltévesztik a helyesírást. Különösen így van ez a j és az ly esetében. Ez a vidám és kedves történet segíteni fog Nektek, hogy kevesebbet rontsatok

Körtemájer-Sercli Pál, a Csámpás hableány medvekapitánya és egyetlen matróza, egyszersmind legjobb barátja: Maximilián, a tengeri malac gondtalanul lógatják lábukat a kikötőben, amikor megjelenik Rezső, a Bolhás vasmacska kocsmárosa (fajtájára nézve oposszum vagyis erszényes patkány), hogy megmutassa nekik legújabb étlapját.

Rezső büszke arra, hogy a táblát jó messziről el lehet olvasni, csakhogy a helyesírással bizony akad némi gondja; egyetlen j és ly sincs a helyén, és oda is tesz belőlük, ahová nem kellene. Mivel az oposszumoknak szükségük van az állandó pörgésre, így Rezső a ventilátoron forogva hallgatja Pali tanmeséjét arról, milyen nehéz a magyar nyelv! Ugyanis – ahogy azt biztosan Ti is tudjátok – nincs rá szabály, hogy mikor melyik betűt kell használni: ezeket be kell magolni. És nincs is jobb lehetőség erre, mint egy tanulságos történet, ami itt következik:

Egy kellemes és lakályos erdőbe új lakó érkezik: egy sirály, aki annyira otthonosnak találja, hogy rögtön kikiáltja saját birodalmának. Felbolydul erre az erdő valamennyi lakója: a majom, a juh, a medve, a gepárd, a jávorszarvas, a jaguár, a gólya, és mindenki más. Bár azt elismerik, hogy az erdőnek valóban szüksége van egy királyra, de hogy ki legyen az, azt a legbölcsebbnek, a bagolynak kell eldöntenie.

A bagoly pedig úgy határoz, hogy közülük a legokosabb legyen az uralkodó. De hogy derül ki, melyikük az? Ennek megfejtését nem másra, mint a helyesírásra bízzák. Első próbaként a jelentkezőknek hozniuk kell egy-egy olyan tárgyat, aminek nevét ly-nal kell írni. Gondolhatjátok, hogyan sokan kiesnek a játékból. A második forduló után még inkább fogyatkozik a lehetséges királyok száma. Hogy gyorsabban döntésre juthassanak, új szabályt léptetnek életbe: mindenkinek el kell mutogatnia az általa talált ly-os szót.

A sirály mindvégig versenyben van, és szívesen segít is a többieknek, pedig tudja, hogy ezzel a saját esélyeit rontja. A végén már csak hárman maradnak, de nemhiába olvasta ki sirály barátunk a Magyar értelmező kéziszótár mindkét kötetét…

Bosnyák Viktória vidám történetét Dudás Győző remek rajzai keltik életre csakúgy, mint a Tengernyi tudás sorozat többi darabját.

Mire eljuttok odáig, hogy megtudjátok ki lesz az erdő királya, és milyen néven koronázzák meg, addig - biztos vagyon benne, hogy – sok-sok szónak már soha nem fogjátok elfelejteni a helyesírását

KÉRDÉS: Hány ly-os szó szerepel az ajánlómban? ☺☺☺

Bár az ly-os szavakat csak később tanuljátok, nem árt időben megismerkedni velük, azért ajánlom 7-8 éves kortól minmdenkinek, aki szeretne helyesen írni ☺

Szólj hozzá!

Anna Ruhe: Az illatok bűvös patikája – A fekete virág rejtélye

2024/01/22. - írta: KapuZs

anna_ruhe.jpgAz illatok mindig veled vannak. Néha nem is érzékeled, csak egy kicsit jobb kedved van, akkor egy kellemes, megnyugtató illattal találkoztál. Ha pedig inkább menekülnél valahonnan, lehet, hogy egy kellemetlen, számodra rossz szagot éreztél. De az illatok ennél sokkal többre is képesek; tudnak gyógyítani, de gonosz dolgokra is késztethetnek. Hát ezért kell óvni az illatpatikát, ahol ezeket a különleges illatokat sok-sok polcon, gondosan lezárt üvegcsében tárolják.

Márpedig főhősünk, Luzie a szüleivel és öccsével, Bennóval éppen egy olyan házba költöznek, az Anna-villába, ahol egy rejtett illatpatika található. Hanne, az illatpatikusnő tanítgatni kezdi a kislányt és a szomszéd fiút, Mats-ot arra, hogyan kell újraalkotni egyet-egyet az illattervrajz alapján. Éppen egy kiürült üvegcsét szeretnének feltölteni, amikor rá kell döbbenniük, hogy eltűnt az összes meteorpor, ami nélkül pedig semmit sem lehet kezdeni, ugyanis az összes illatnak ez az alapja.

A tolvaj nem lehetett más, mint a villa régi kertésze: Willem, aki már több galibát is okozott azzal, hogy egy-egy nemkívánatos illatot engedett ki. Arra is rájönnek, hogy a kertész Az öröklét illatából akar sokat előállítani, mert ezért jó árat kap a megrendelőktől: a Mindörökösöktől, akik ezáltal nem öregszenek és nem betegszenek meg. Ennek a társaságnak a tagjai azonban nemcsak saját fiatalságukat akarják megőrizni, hanem ennél sokkal gonoszabb terveik vannak….

És ha mindez nem lenne elég, időközben arra is fény derül, hogy az illatpatika alapítója: Daan de Bruijn - akinek a közeli temetőben lévő sírkövén ez áll: 1825. október 24. - 1898 december 28. - még mindig életben van, köszönhetően a készítés során beszippantott öröklét illatának. 

A gyerekeknek meg kell találniuk Willemet, hogy visszaszerezzék a meteorport, és Daan de Bruijn-t, aki képes új illatot alkotni, amire nagy szüksége lenne Mats-nak, aki A szeretetlenség illata miatt elvesztette édesapját, és egyelőre erre nincs ellenszer.

Hanne vezetésével barátaink elindulnak Utrechtbe, egy régi beszállítójukhoz, Friedrich Blüm növényszakértőhöz, aki – remélhetőleg – tud nekik segíteni megtalálni a két férfit. De a vonatról leszállva Hannét illatbaleset éri, így a gyerekek magukra maradnak. 

De sejthetitek, hogy Luzie, Mats és Benno nem fog meghátrálni a nehézségek elől. Lélegzetelállító (néha szó szerint) kalandokban lesz részük, és csak az illatok segítenek nekik, hogy küldetésüket teljesíteni tudják. 

Tarts Te is barátainkkal ezen a kalandos utazáson, ahol nemcsak az illatokról, de a barátságról és a szeretet erejéről is sok mindent megtudhatsz.

Ha érdekel, hogy milyen bonyodalmakat okozott már korábban Willem, és miért hagyta el családját Mats édesapja, akkor keressétek a könyv első részét, amely Valami van a levegőben alcímmmel jelent meg. 

Ajánlom 9-10 éves kortól mindenkinek, aki hisz az illatok erejében, és kedveli a veszélyekkel teli, kalandos történeteket.

KÉRDÉS: Melyik illat megváltoztatásával reméli megmenteni Mats apját a kislány?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása