Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!


Nina Chapman: Az első igazi nyár

2021/08/02. - írta: KapuZs

chapman.jpg„A következő fog történni. Új barátaim lesznek innen az új környékről, és együtt szépen besétálunk a hetedikbe. Én teljesen más csaj leszek. Mondjuk, lecserélem a lepukkant, trottyos, fiú rövidgatyát valami szűk farmerre, és végre kinő a cicim - persze -, az a kerek fajta.”

Ezekkel a gondolatokkal indul történetünk, pontosabban a tizenkét éves Myka története, aki anyukája halála után apukájával egy másik városrészbe költözik. Úgy gondolja, hogy még 81 nap van az iskolakezdésig, és ezzel együtt a tizenharmadik születésnapjáig, itt az ideje, hogy maga mögött hagyja a múltat és új életet kezdjen ott, ahol senki nem ismeri. 

Myka – igaz, eléggé sajátos módon - összeismerkedik pár helybéli fiúval és lánnyal, akikkel úgy érzi, hogy egy igazán remek nyarat tud majd eltölteni.  Egy igazi felejthetetlen nyarat rengeteg élménnyel, strandolással, együtt lógással, ottalvós bulikkal, nevetéssel, vidámsággal.

 A rengeteg humorral és őszinteséggel megírt történet bepillantást nyújt egy majdnem tizenhárom éves lány mindennapjaiba.

Miért olyan bonyolultak a fiúk? Hogyan vegyek melltartót az apámmal??!!! Miért tud némelyik lány annyira dög lenni? Hogyan kell úgy sminkelni, hogy a végeredmény ne egy mocsári zombiszörnyre emlékeztessen? Mit csináljak, ha életemben először megjön? 

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_1.jpgEzekre a kérdésekre a történetben mind választ kaphatunk, és közben Myka is rádöbben, hogy  a múlt elől nem lehet elmenekülni, szembe kell nézni a problémáinkkal és saját magunkkal is, ha valóban tiszta lappal szeretnénk indulni.

A humoros, és megható pillanatokban egyaránt bővelkedő könyvet szívből ajánlom nemcsak a tizenkétéveseknek, hanem a szüleiknek is

KÉRDÉS: Hol lakott Myka a szüleivel?

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása