Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!

Vibók Ildi: Hová tűntek a krillek?

2024/04/03. - írta: KapuZs

Ugye szerintetek is remek, ha a családban akad egy feltaláló, aki ráadásul kedvenc unokaöccsét is szívesen magával viszi a nagy kalandokra?!

vibok.jpgBerti bácsi, a nagybátyám ezúttal egész nyárra kölcsönvett. Mivel csak a halaimat (és a szüleimet) hagytam otthon, örömmel indultam neki, hogy kipróbáljam Berti legújabb találmányát: a Cápát, ezt a téridő-ugró járművet, ami mindössze 3 másodperc alatt elrepít a világ másik végére. Bár az idő gomb egyelőre nem működött, ezúttal elég volt a térgomb, hogy átruccanjunk a Déli-sarkra, ahová egy Scotty nevű illető sürgető kérésére indultunk.

Velünk tartott még Gáspi, a kaméleon is, míg Amélia, a Torony (kissé sértődött) Macskája és Béla, a papagáj otthon kutatott háttérinformációk után. Ők ketten névjegyeket készítettek az esetlegesen előforduló állatokról, amik nagy hasznunkra váltak az utazás során. Így tudtuk meg, hogy a segélykérést – valószínűleg – egy császárpingvin írta, de a landolásnál egy hosszúszárnyú bálna is segítségünkre volt, miután a jégmező, amin landolnunk kellett volna időközben elolvadt, így – majdnem – az óceán mélyére kerültünk. Mint kiderült, azért hívtak minket, mert nincs elég élelmük, ugyanis eltűntek a halak.

A problémát másnap alaposabban is ki akartuk vizsgálni, de – némi koordinációs gikszer miatt – ezúttal az Északi-sarkon kötöttünk ki.  Még szerencse, hogy rajtunk volt a Barátság-öv (ez szintén Berti bácsi találmánya, és „megszelídíti” a vadállatokat), így a fókák elpanaszolhatták, hogy nem tudnak hókunyhókat építeni, ahová elrejthetik kicsinyeiket a ragadozók elől. Az a mínusz 5-10 fok, amit mi már rettentő hidegnek érzünk, a sarkokon valóságos kánikula.

És az utunk itt még nem ért véget…

Ugye nem gondoltad volna, hogy a - felnőttek által sokat emlegetett - klímaváltozás ennyi gondot okozhat? Ugyanis ez még nem minden (mondhatnám: a jéghegy csúcsa), mert a kimerülő élelmiszertartalékokról is ez, na meg mi, emberek tehetünk.

És, hogy mik is azok a krillek? Elárulhatnám, de utána is nézhettek. Az internetes kutatás helyett (vagy mellett) viszont sokkal izgalmasabb, ha elolvassátok ezt a humoros, de tanulságos történetet, amiből – majdnem – minden kiderül ☺

Ha érdekel ez a nem mindennapi kalandos utazás, ha szeretnél Te is segíteni az állatokon, akkor ez a Te könyved.

Ajánlom 7 év felett mindenkinek, akinek fontos környezetünk védelme.

KÉRDÉS: Hogy szólítja Amélia hősünket?

 

Szólj hozzá!

Hamis tiramisus pohárkrém

2024/03/28. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

hamis_4.jpgEgy igazán egyszerűen elkészíthető, mondhatni „megúszós” édességet ajánlok azoknak, akik szeretik a kényeztetést, de nem szeretnek sokat pepecselni a konyhában. Látványos, finom, és gyorsan elkészül. És hogy miért hamis? Nos azért, mert nincs benne babapiskóta vagy piskóta, sem mascarpone, de ízében, és küllemében hasonlít a tiramisura.

Hozzávalók kb. 4 db 2dl-es pohárra

  • 3 db közepes banán 
  • 15-20 dkg zabpehely (először 20 dkg-val készítettem, azzal kicsit nekem sűrű lett, de persze, ha valaki tömörebb állagot szeretne, akkor nyugodtan használjon 20 dkg-ot)
  • 2 dl kávé
  • 3 dkg kakaópor + egy kevés a szóráshoz
  • 25 dkg túró
  • 4-5 ek tejföl
  • kb 12 db édesítő (mindig olyat használok, amely nem tartalmaz aszpartámot), de természetesen lehet cukrot vagy nyírfacukrot/eritritet is beletenni
  • 0,3-dl víz

Elkészítés

A banánokat egy villával összetörjük, hozzátesszük a megőrölt zabpelyhet (ehhez a turmixgép őrlő részét szoktam használni), a kakaóport, majd a kávét, amelybe négy darab édesítő került.

Ezt a masszát összekeverjük, majd 20 percre hűtőbe tesszük. Ezalatt összekeverjük a túrót a tejföllel, és hozzátesszük a kevés forró vízben feloldott édesítőt is (nyolc darabot használtam ehhez), majd egy botmixerrel szép krémesre, habosra keverjük.

hamis_1.jpg20 perc után kivesszük a hűtőből a masszát, és rétegezve a túrós krémmel pohárba tesszük, majd a tetejére szórunk egy kis kakaóport. Nagyon finom frissen is, de az ízek igazán egy nap után érnek össze, szóval érdemes egy nappal előbb elkészíteni.

Jó étvágyat hozzá!

hamis_5.jpgAhogy írtam is, ez egy „hamis” sütemény, úgyhogy azt gondoltam, hogy ehhez egy hamis, illúziókkal teli könyv dukál.  Ha nem mindig hiszel a saját szemednek, akkor feltétlen tedd próbára magadat a Fantasztikus illúziók című könyvvel, amely optikai illúziókkal, rejtvényekkel és fejtörőkkel szórakoztat és kalauzol el Titeket egy izgalmas világba, ahol semmi sem az, aminek látszik.

Szólj hozzá!

Bella Swift: A kiskutya, aki méhecske akart lenni

2024/03/25. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

milli_meh.jpgItt a tavasz, zöldell a természet, nyílnak a csodálatos virágok, megjelennek a szorgosan dolgozó méhecskék. De nemcsak ők tűnnek fel újra a színen, hanem sokunk kedvence: Milli a tündéri kis mopsz is, aki most a változatosság kedvéért méhecske szeretne lenni.

És, hogy miért pont méh? Nos azért, mert Milli és a családja meglátogatnak egy farmot, ahol a kiskutya rájön, minden állatnak van valami haszna, különösen a méheknek, és ő úgy érzi, hogy ő semmi hasznosat vagy fontosat nem csinál.

Így nagyon örül annak, amikor a családja úgy dönt, hogy ők is megpróbálkoznak a méhészkedéssel, és vesznek egy kaptárnyi méhet. Milli úgy gondolja, hogyha nagyon alaposan tanulmányozza őket, akkor előbb utóbb ő is méhhé változhat😊

Ahogy azt már megszokhattuk, Millinél most sem minden alakul tervek szerint, és ha méhecskévé nem is sikerül teljesen válnia, csak rengeteg kalamajkába keverednie, de a vidám, kedves, kalandos történet végén minden jóra fordul, és kiderül, hogy Milli igenis nagyon hasznos, és  sokat tud segíteni kedvenc kis gazdájának, Annának, akinek egy fontos iskolai projektben lesz majd a nélkülözhetetlen társa és ötletgazdája.

A könyv olvasása közben rengeteg érdekes dolgot megtudhatunk a folyton sürgő-forgó méhek életéről, valamint megismerhetjük a dongók táncát is.

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_5.jpgHa olvastad Milli eddigi kalandjait, akkor ezt se hagyd ki, de ha esetleg ez lenne az első, akkor okvetlen keresd a korábbiakat, hiszen Milli egyszeri és megismételhetetlen, akivel mindig történik valami😊

Ajánlott korosztály: 6 éves kortól minden kutya- és állatbarátnak.

KÉRDÉS: Mi a neve annak a dongónak, akivel Milli összebarátkozik?

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása