Kuckózd be magad a FéSZEK-be és olvass, rajzolj, fess, alkoss velünk! Könyvajánlókat és kézműves ötleteket találsz itt. Töltsd velünk hasznosan az időt!

Erin Entrada Kelly: Helló, nagyvilág!

2022/04/27. - írta: KapuZs

Reményi Annamáriától

annamari_kerek_fotosketcher_rajzos_feher_kicsi_2.jpgSzemély szerint én mindig is hittem abban, hogy nincsenek véletlenek és, ha valakiknek meg van írva, hogy találkozzanak, akkor az úgy is lesz. Jóllehet néha a sors jól összebogozza a szálakat, és nem megy minden úgy, mint a karikacsapás.

Pontosan így van ez történetünkben is, ahol öt gyerek sorsa keresztezi egymást ugyancsak kusza módon. A félénk, visszahúzódó Virgil, a tűzrőlpattant, okos, nagy természetjáró, - de siketsége miatt - gyakran magányos Valencia, a magát jövőbelátónak gondoló Kaori Tanaka, az őt hűségesen követő kishúga: Gen, valamint az iskola hírhedt zaklatója: Chet Bullens azok, akiknek a sorsa egy nap erejéig fura módon összefonódik, és meg is változtatja életüket. 

kelly.jpgEgy délután is elég ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok, na de micsoda délután ez? Izgalmakban és kalandokban bővelkedő. Ugyanis Chet egyik goromba, ostoba húzásának következtében – az éppen Kaorihoz igyekvő - Virgil és tündéri tengerimalaca (Gulliver) egy elhagyott kútban csapdába esik az erdőben. Senki nem tud a fiúról semmit,  telefonja lemerülve, ott marad teljes kétségbeesésben egy hideg, nyirkos, sötét kútban.

A három lányra vár a feladat, hogy kiderítsék, hogy vajon hol lehet és mi történhetett Virgillel. 

Vajon sikerül nekik megtalálni még időben a fiút? Van elég bátorság és kitartás Virgilben? Képesek a lányok összefogni és ütőképes csapatot alkotni? Milyen hatással lesz további életükre ez a nem mindennapi kaland?

Ha kíváncsi vagy a válaszokra, akkor feltétlen olvasd el azt izgalmas, néhol misztikus, különös hangvételű könyvet, amely elsősorban a barátságról, az elfogadásról, a bátorságról, az önmagunkba vetett hitünkről, valamint arról szól, hogy minden sors meg van írva a csillagokban…..

Ajánlott korosztály 10-11 éves kortól

KÉRDÉS: Miért megy Chet az erdőbe?

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kuckokonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3717817207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása